50 séf, 50 történet az idei Gourmet Fesztiválon

Május 21. és 24. között az ország legjobb fővárosi és vidéki éttermei, cukrászdái, borászatai, bárjai sorakoznak fel a 10. Electrolux Gourmet Fesztiválon, a már megszokott helyszínen, a Millenárison, a korábbinál is nagyobb területen. Idén az “örökség” jegyében ötven séf, az ország legismertebb szakemberei készítik el a számukra legkedvesebb ételeket a hazai gasztrokultúra legkedveltebb rendezvényén, az Electrolux Gourmet Fesztiválon.

A korábbi évek étel- és alapanyag-tematikái után idén a szervezők egy kulcsszót, az “örökséget” választották a fesztivál központi témájának, azzal a céllal, hogy az emblematikus fogásaik mellett a kiállító éttermek séfjei személyes ízeket, ételeket, izgalmas történeteket vegyenek majd elő. “Úgy gondoltuk, hogy a jubileumi év jó alkalom arra, hogy a kiállító éttermek séfjei saját történeteikkel is gazdagítsák a fesztivált. Az idei témával az ő emlékeikre, szakmai örökségükre koncentrálunk. Reményeim szerint ez minden eddiginél sokszínűbb és különlegesebb fesztiválmenüt eredményez, amely a nagyközönség számára is új élményeket jelent majd” - tette hozzá Nemes Richárd, a rendezvény főszervezője.

2020-ban már tizedik alkalommal rendezik meg a Gourmet Fesztivált. “Tíz éve azzal a céllal vettük át és újítottuk meg a korábban Budai Gourmet néven elindult fesztivált, hogy minél teljesebb képet adjunk a minőségi gasztronómia látványosan fejlődő világáról. Az elképzelésünk az volt, hogy elérhetőbbé tesszük, közelebb hozzuk a fogyasztókhoz a "gasztroforradalom" éllovasait, azáltal, hogy végre egy helyen megkóstolhatjuk Magyarország legjobb konyháit. Aztán évről évre igyekeztünk mindig tovább fejleszteni a rendezvényt, ennek érdekében például folyamatosan bővítettük a résztvevők körét. Mindig meghívtuk az újonnan nyitó csúcséttermeket is, de megpróbáltunk nem csupán éttermekben gondolkodni, így a látogató megtalálhatja nálunk például a legjobb borászatokat, pálinkafőzdéket és cukrászatokat is. Gyakorlatilag mára a Gourmet Fesztivál egy teljes körképet tud nyújtani a hazai gasztrokultúráról”- mondta el Gerendai Károly.

Az idei Gourmet-n a séfek szinte együtt töltik a fesztivál négy napját az igényes gasztronómia több tízezer rajongójával, és az éttermeikből és tévéműsorokból ismert ikonok közül a színpadon is bemutatót tartanak olyan sztárok, mint Rácz Jenő, Wolf András, Mizsei János, Bíró Lajos, és az Anyukám mondta éttermet jegyző Dudás testvérek. A színpadon ezúttal is Mautner Zsófi és Jókuti András lesznek a házigazdák, akik többek között olyan ínyenceket is vendégül látnak, mint Dragomán György író, Hajós András énekes, humorista, Pásztor Anna előadóművész és Sváby András műsorvezető, producer. A bemutatókon túl workshopok és gyerekfoglalkozások is helyet kapnak a programban, a felnőtteket pedig egy izgalmas új, szabadtéri helyszín, a Tűzhely várja majd, eddig nem tapasztalt közösségi élménnyel.

A Gourmet-nak otthont adó Millenáris, az egykori Ganz-telep helyén, igazi kultúrtörténeti örökség, ami idén megújult külsővel és tartalommal várja majd a fesztivál vendégeit. A teljesen új, 2,5 hektáros park résszel, függő híddal, tóval gazdagodott Millenárison a pihenni és feltöltődni vágyók is megtalálhatják a számításukat, hiszen a kibővített multifunkcionális térben folyamatosan programokkal, előadásokkal várják az érdeklődőket. Az Electrolux hatodik éve kiemelt támogatója és résztvevője a fesztiválnak, ám idén újabb szintre lép az együttműködés, immár névadó szponzorként jelenik meg az Electrolux a rangos hazai gasztroeseményen.

Forrás: Turizmus Online


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.