A kávé- és bárvilág seregszemléje a Millenárison

Mintegy ötven kiállító termékeiből kóstolhatnak a látogatók szombaton és vasárnap a Millenáris B csarnokában a 13. KávéBár Bazáron; magyar kávé- és bárvilág seregszemléjén szakmai versenyek és mesterkurzusok is várják a közönséget.

A kávé továbbra is a világ egyik legnépszerűbb élvezeti cikke, a magyarországi kávépiac pedig az elmúlt időszak válságai ellenére is egyre nagyobb és színesebb. A KávéBár Bazáron a magyarországi kávévilág színe-java felsorakozik, beleértve a legújabb gépeket, eszközöket, a kávépörkölők legfrissebb újdonságait, valamint a bárvilág exkluzív italkülönlegességeit is - közölték az MTI-vel a szervezők.

Mint hangsúlyozták, a rendezvény standjain kiemelkedő minőségű termőterületekről érkező kávékból készülnek az espressók, filterkávék és különféle tejes italok. Aki otthonra vásárolna, egyre több kiállítónál találhat prémium kávékapszulákat is, és a magyar pörkölők közül többen érkeznek különleges, limitált premierkávékkal. Egyes standokon olyan exkluzív kávégépek is felbukkannak, melyek ára a középkategóriás autókéval vetekszik, de háztartási kávés eszközök is lesznek a pultokon - áll a közleményben.

Bemutatkozik Molnár Attila négyszeres barista bajnok és a Chemex közös fejlesztése, a ChemAer kávékészítő eszköz, amely széles közönség számára elérhető kávékészítő okoseszköz. Shane Tusup két gasztronómiai újdonságával is a KávéBár Bazáron debütál: a Black Diamond kávé és gin a standjukon lesz kóstolható. A világutazó blogger, Szűcs Péter (Peter's Planet) a Coffee Talk Show egyik vendégeként mesél közel-keleti és dél-amerikai kávéélményeiről, hozzá csatlakozik Tóth Sándor, akinek Szekszárdon kávéháza, Costa Ricán pedig kávéfarmja van.

A KávéBár Bazár két napja során számos kísérőesemény zajlik a Millenáris B csarnokában. Szombaton rendezik a profi kávékóstolók versenyét, a Pro Cup Tasters Championship bajnokságot, melynek nyertese a júniusi World of Coffee expóra utazhat, Athénba. Vasárnap az Amateur Cup Tasters Championship versennyel indul a nap, majd az Alpro Plant Based Coffee Championship során baristák készítenek kreatív lattékat tej helyett növényi alternatíva felhasználásával. Szombaton 20 órakor zár a rendezvény: az utolsó két órában a Studio54 Bar Session zajlik, ahol az ország vezető bárjaiból érkező bartenderek készítik el a '70-es '80-as évek legnépszerűbb koktéljainak újratervezett verzióit - közölték a szervezők.

Forrás: MTI


Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.
Törzshely a Pesti Broadway-n

Törzshely a Pesti Broadway-n 

Március 23-a este, egyetlen karszalag megvásárlásával részt vehetünk a Színházak Éjszakája összes eseményén.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.