A nap, amikor Champagne-ra koccintunk

A franciák kizárólagos termelői, egyben a világ első számú champagne vásárlói, 2013-ban közel 170 millió palackkal fogyasztottak el kedvencükből, de a régió kifinomult pezsgői a világ minden pontjára eljutnak. A nemzetközi Champagne napot az USA hirdette meg először 2010-ben. A rajongók idén ötödik alkalommal csatlakozhatnak a kezdeményezéshez azzal, hogy elfogyasztanak egy finom palack champagne-t és a #ChampagneDay jelöléssel megosztják az élményt a közösségi oldalakon.

A nemzetközi Champagne nap ötletgazdái 2010-ben úgy döntöttek, a legjobb megoldás, ha ennek az eseménynek a szervezői maguk a fogyasztók lesznek. Ezért arra kérték a pezsgők kedvelőit, hogy a nagy napon bontsanak fel egy palackkal és a #ChampagneDay hashtaggal jelölve osszák meg ezt a pillanatot, egyben a világnap hírét ismerőseikkel. Az online és offline ünnepléshez idén is csatlakoznak a neves házak, a termelők és maga a CIVC, Champagne régió szakmai szervezete, amely weboldalán hónapok óta hirdeti a dátumot. Idén október 24-én, pénteken koccinthattunk stílusosan, champagne-nyal a pohárban!

Magyarország is szereti a champagne-t, 2013-ban a hivatalos statisztikák szerint 50 657 palack fogyott belőle. A legnépszerűbbek – ahogyan világszerte – a két komoly tradícióiról ismert ház, a Moët & Chandon és Veuve Clicquot márkák. Az utóbbi években a választék egyre izgalmasabb, a borbárokban, sőt, pezsgőbárokban poharazva ismerhetjük meg a pezsgővilág csúcsát, a top éttermek és bisztrók szintén a gasztronómia elválaszthatatlan részének tartják.

Champagne csak Champagne-ból jöhet

A hűvös, északi borvidék központja, Reims mindössze 140 km Párizstól. A borvidék méreteiben is lenyűgöző, több mint 33 ezer hektárnyi termőterületen 15 700 termelő és 300 champagne-ház dolgozik. A 318 apellációból (egy-egy faluhoz tartozó területekből) 44 Premier Cru (90-99 %-ra értékelt) és 17 Grand Cru (100 %-ra értékelt) termőhely van. Három szőlőfajtájuk a pinot noir (az ültetvények 38 %-a), a pinot meunier (32 %) és a chardonnay (30 %). A régió borai szigorú eredetvédelmi szabályozás alatt állnak, kizárólag az itt szüretelt termésből helyben elkészített pezsgő címkéjén szerepelhet a Champagne jelölés. Mára az UNESCO is felfigyelt a régióra, pozitív döntésük esetén 2015 nyarán a „Dűlők, Champagne házak és pincék” felkerülhetnek a Világörökségi Listára.

Ha champagne, akkor minőség

A különleges terroiron túl Champagne egyik titka a házasítás művészete, a pincemesterek szaktudása, akik a három szőlőfajta, a különböző alrégiók és évjáratok borainak házasításával évről-évre nagyot alkotnak. A tudás és tapasztalat ezen a borvidéken évszázadokban mérhető, Dom Pérignon apát követői a 17. század óta tökéletesítik módszereiket és az itt készülő cuvée-k stílusát. A Méthode Champenoise (más néven Méthode Traditionnelle), vagyis palackos erjesztés és érlelés módszerét mi is innen tanultuk el, mára a világ számos országában elterjedt. A lassú és összetett folyamat a legmagasabb minőségi kategóriát jelzi, a régióban a kötelező érlelési idő minimum 15 hónap, évjáratos tételek esetén legalább 3 teljes év.

A champagne-t mindenki szereti

Fogyasztásban a franciák vezetik a listát, 2013-ban a közel 305 millió palack 55 %-át megtartották maguknak. E mellett közel kétszáz országba jut belőle. Az exportpiacokon hosszú évtizedek, talán nem túlzás azt mondani, hogy évszázadok óta a britek a leglelkesebb rajongók – Nagy Britannia 30 millió palacknál is többet vásárolt tavaly. Őket követi az USA és Németország 17 és 12 millió fölötti fogyasztással. Japán a negyedik helyen kevéssel előzi le Belgiumot.

Így élvezhetjük legteljesebben a champagne-t

A palackokat sötét, hűvös és nem túl száraz levegőjű helyen tároljuk. Felbontás előtt hűtsük le gondosan, 9-12 fok közötti hőmérsékleten fogyasztva a legélvezetesebb. A legtöbb neves ház a flőte helyett öblös, felfelé szűkülő boros- vagy speciális tulipán formájú poharat ajánl, ebből érezhetőek legteljesebben a pezsgő finom aromái. A gasztronómiában igazi jolly-joker, aperitifként és ételek kísérőjeként is könnyen megtalálhatjuk kedvencünket a számtalan stílus között. A klasszikus cuvée, a divatos rosé, a presztízs cuvée, a légies blanc de blancs (100 % chardonnay) vagy gyümölcsös blanc de noirs (kizárólag kékszőlőből készül) mellett a legszárazabbtól egészen a sec champagne-okig válogathatunk, a legnépszerűbb a brut kategória.

Kultúrával feltöltve

Champagne nem véletlenül lett a siker és csillogás szimbóluma, világhódító története során sok híresség választotta pohárköszöntőkhöz, a nagy pillanatok megünnepléséhez vagy épp a fényűző mindennapok kellékeként. XVI. Lajos és Marie Antoinette, Napóleon vagy Winston Churchill, Oscar Wild sorát olyan dívák követték, mint Bette Davis, Marlene Dietrich, Marilyn Monroe, Brigitte Bardot és Coco Chanel. Bajnokokat és hajókat avattak vele, e közben meghódította a filmvásznat és díjátadó gálákat is, James Bond után a Szex és New York és legutóbb A Nagy Gatsby jeleneteiben tűnt fel. Napjaink legbefolyásosabb Champagne nagykövetei Roger Federer és Jay-Z, a legtalálóbb idézetet pedig Hester Brown, a New York Times bestseller írója találta meg – „Mindig tarts otthon egy palack champagne-t különleges alkalmakra. A különleges alkalom néha éppen az, hogy van egy palack champagne a hűtőben!”

Még több hír Champagne-ból és a pezsgőkről: www.poppmood.com
Az adatok forrása a CIVC statisztikája.

Forrás: Élelmiszer Online


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.