Arany a somlói Kreinbachernek

Rekordszámú nevezés, arany a pezsgők világbajnokságán a Kreinbacher Birtok magnum pezsgőjének.

Rendhagyó körülmények között, de minden eddiginél több nevezéssel, mintegy 30 ország részvételével zajlott le idén a világ legrangosabb pezsgőversenye, a Champagne és Pezsgő Világbajnokság (CSWWC). Magyarországról a somlói Kreinbacher Birtok Brut Classic 2016 Magnum pezsgője kapott aranyérmet és további két ezüstöt is elhoztak.

A CSWWC (Champagne and Sparkling Wine World Championships) nemcsak a legnagyobb, de egyben a legszigorúbb nemzetközi verseny, ahol kizárólag pezsgőket értékelnek. A zsűritagok az alapító Tom Stevensonnal az élen, mind elismert specialisták, kimagasló kóstolási tapasztalattal. A két héten át tartó vakkóstoló során céljuk, hogy a világ legjobb pezsgőit díjazzák, így csak arany- és ezüstérmeket hirdetnek ki és mindhárom bíra egyetértése szükséges az éremhez.

A versenyt idén hetedik éve rendezték meg, 2020-ban rekordszámú, 1073 nevezés érkezett be a világ mintegy 30 országából. Ebből mindössze 19 ország került fel az éremtáblázatra, összesen 128 arany és 237 ezüst született. A zsűri ezek közül választja ki az országonként és kategóriánként legjobbnak ítélt pezsgőket: a nagydíjakat, világbajnoki trófeákat és az abszolút világelsőt december 7-11. között, ezúttal online hirdetik majd ki.

Magnum pezsgőé a siker

A hazai mezőnyből a somlói Kreinbacher Birtok pezsgőit díjazták egy aranyéremmel és két ezüsttel.

Az aranyérmes Brut Classic 2016 Magnum tradicionális módon készül, palackos erjesztéssel és érleléssel. Különlegessége, hogy 1,5 literes, a pezsgő fejlődése szempontjából legoptimálisabb méretű palackban, három évig érlelték. Így lendületesebb, gazdagabb aromájú és lágyabb habzású pezsgő született meg. A tétel elegáns karkaterét a furmintra és chardonnay-ra jellemző gyümölcsösség mellett a finom érlelési jegyek adják.

A Kreinbacher két további pezsgője ezüstérmes: a Prestige Brut és a Prestige Brut 2016 Magnum, amely a Birtok legkiválóbb tételének évjáratos, hosszabban érlelt változata.

A Carassia – Kárászteleki Pezsgőpincészet szintén sikerrel, két ezüstéremmel zárta a versenyt Blanc de Blancs és Classic Brut pezsgőjükkel.

Champagne-é és Olaszországé a legtöbb érem

A CSWWC 2020 nemzetközi mezőnyében Franciaország és Olaszország egyaránt 47 aranyérmet szerzett. A tradicionális pezsgők szülőhelye, a franciaországi Champagne mellett az olasz Trento és Franciacorta régiók pezsgői is szépen szerepeltek.

A champagne-ok között ismét tarolt a Louis Roederer, ők érdemelték ki az Év Pezsgőkészítője címet. A presztízs cuvée-k között a Cristal hat arannyal tűnt ki a mezőnyből. A csúcskategóriában aranyéremmel szerepeltek a Kreinbacher forgalmazásában itthon is elérhető házak: a hihetetlen részletgazdagságú Rare Champagne három aranyat kapott, a klasszikus eleganciát képviselő Deutz háztól az Amour de Deutz Rosé 2009-et díjazták.

Az Oscar és a cannesi filmfesztivál kedvenceként ismert Piper-Heidsieck két aranyat érdemelt ki.

 

 

Forrás: Turizmus Online


Hol isznak a legtöbb alkoholt Európában?

Hol isznak a legtöbb alkoholt Európában? 

Van tippje? Most egy friss felmérés adatai alapján eláruljuk a helyes megfejtést. És annyit segítünk, hogy közreadunk egy fotót az első helyen végzett ország fővárosáról.
A Wolt elindítja saját hirdetési szolgáltatását

A Wolt elindítja saját hirdetési szolgáltatását 

A vállalat bejelentette hogy elindítja a Wolt Ads-et annak érdekében, hogy partnerei növekedését és láthatóságát felgyorsítsa.
Rekordszámú nevezés a nemzetközi pálinkaversenyen

Rekordszámú nevezés a nemzetközi pálinkaversenyen 

Érkezett párlat Romániából, Szlovákiából, Szerbiából és Horvátországból is.
Munkatársakat keres a Mere, az orosz diszkont cég

Munkatársakat keres a Mere, az orosz diszkont cég 

A két hónapja feladott hirdetésben a Mere beszerzési menedzser pozícióra keres munkatársakat.
Új kávépörkölő csúcstechnológiával - Budaörsön

Új kávépörkölő csúcstechnológiával - Budaörsön 

Április 11-én nyitotta meg kávépörkölő üzemét és oktatóstúdióját Budaörsön a teljes egészében hazai tulajdonú Roastar Zrt.
A Beatles grafikusa tervezett sörösdobozokat a híres sörmárkának

A Beatles grafikusa tervezett sörösdobozokat a híres sörmárkának 

A limitált kiadású dobozok Nagy-Britanniában már megvásárolhatók.
Hagyományos eljárással készült egyedi tételek a METRO Év Borai

Hagyományos eljárással készült egyedi tételek a METRO Év Borai 

A két borválogatás ezúttal az olasz Veneto, illetve a magyar Villány lankáin termett szőlőkből készült.
Itt a vége: megtiltják az energiaitalok fogyasztását 18 év alatt

Itt a vége: megtiltják az energiaitalok fogyasztását 18 év alatt 

Tizennyolc év alattiaknak tilos lesz energiaitalt eladni – erről tárgyalt csütörtökön a parlament.
Első ízben adták át a Sakura-díjat

Első ízben adták át a Sakura-díjat 

A Toyota elvei mentén tüntetik ki a legkiválóbb magyar vendéglátókat
Érkezik a Mere? Minden, ami eddig tudható az orosz diszkontláncról

Érkezik a Mere? Minden, ami eddig tudható az orosz diszkontláncról 

Hogyan terjeszkedik Európában a hard diszkontlánc? Miben más a többi diszkonttól, mitől sikeres? Miért fontos számukra a magyar piac?

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.