Új élmények egy megszokott helyen

Gasztro-zóna és terasz, izgalmas ételek és új hangulat - a héten a nagyközönség számára is megnyit az Árkád Food Loft összes étterme. Szerkesztőségünk jelen lehetett a keddi VIP megnyitón, ahol bemutatkoztak a megnyitás előtt álló egységek is.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Vizsolyi Dániel, a bevásárlóközpont igazgatója elmondta, a Food Loft koncepció megszületése 2016-ig nyúlik vissza. A fejlődés jegyében felmerült, hogy létrehozzanak egy teljesen új gasztro-zónát, amely merőben eltér a korábbi (legalsó szinten található) Food Courttól. Az új tér kialakítást közel 2 éves munka előzte meg, amelynek része volt a piac-, versenytárs- és célcsoportelemzés is. Az építkezés 9 hónapja pedig egy nyitott, működő bevásárlóközpontban zajlott.

Januárban nyitott meg a Padthai Wokbár, majd májusban az á Table (melegkonyhával is rendelkező) francia pékség, csütörtöktől pedig 5 új egység várja a vendégeket: a Bellozzo, a Burger Market, a Katsa, a Tsuru, valamint a Yolo Bistro.

A VIP megnyitón az á Table 3 féle quiche-ét kóstolhattuk:

A Food Loft 1800 négyzetméteres belső teréhez egy 200 négyzetméteres terasz is tartozik - ez utóbbi az év 8 hónapjában lesz majd nyitva.

Az eseményen a csütörtökön nyíló 5 étterem 5 fogását készítették el a színpadon a chefek és segítőik. Elsőként a Tsuru japán konyhája elevenedett meg. Varga László chef elmondta, a tradicionális és a mondern elemeket egyaránt használják és igazán büszkék az éppen készített, kifordított sushira: az unagi rollra.

Másodikként a Katsa executive chefje Tasnádi Ákos Vizsolyi Dániellel közösen készített Katsamájat, amihez Tokaji száraz furmint és méz keverékét is felhasználták, hogy egyszerre legyen meg a fogás savassága és édessége. 

A Burger Market ínycsiklandó kézműves hamburgere következett, házi készítésű szósszal. Miközben a marhahúsos burger készült - amiben a marha és a faggyú aránya 75:25 - megtudtuk, hogy az étterem a vegánokra is figyel: Steiner Kristóf receptje alapján készül a vegán burgerük. Ezt  most csak hagyományos buciban tudtuk megkóstolni, csütörtöktől már ez is mentes lesz - az íze pedig rendkívül intenzív, korianderes.

A Bellozzo hagyományos olasz ízekkel várja majd a vendégeket. Tódi István, az étterem chefje és Kassai Kinga a színpadon egy kellemesen fokhagymás rákos al dente tésztát készítettek el:

A Yolo Bistro az organikus, egészséges ételekre helyezi a hangsúlyt. Dévény Sándor, az étterem chefje és Sándor Orsolya lazac saslikot készített, a nézők pedig a healthy tart nevű brokkolis-csirkés ételüket kóstolhatták meg:

Aki még mindenzek után is készen állt a kóstolásra, az a Padthai Wokbar két desszertje közül választhatott: hagyományos thai mango sticky rice-ot vagy málnás kókuszkrémet is ki lehetett próbáni. Ez utóbbi ráadásul a legtöbb allergéntől mentes finomság.

A hamarosan 18 éves bevásárlóközpont felső szintjének gasztro zónája tehát hét különböző ízvilágot képviselő egységgel tervezi elérni azokat, akik számára az étkezés élmény.


Csak most került az italpiacra - már nyert is egy rangos nemzetközi versenyen

Csak most került az italpiacra - már nyert is egy rangos nemzetközi versenyen 

Merész döntés volt a versenyre nevezni egy piacra került új termékkel - de bejött.
Ezt a várost is meghódította a gyorsétteremlánc

Ezt a várost is meghódította a gyorsétteremlánc  

Második éttermét nyitja a BURGER KING Zalában.
Dobja a mobilját a dobozba, és figyeljen szeretteire egy jó ebéd vagy vacsora közben!

Dobja a mobilját a dobozba, és figyeljen szeretteire egy jó ebéd vagy vacsora közben! 

Pihennek a mobilok, szárnyra kapnak a családi kapcsolatok - üzeni a VakVarjú éttermek stábja a Mobil Off Élmény On hét alkalmával.
Jöhet három izgalmas mocktail recept?

Jöhet három izgalmas mocktail recept? 

Hol vannak már azok az idők, amikor, ha nem akartunk alkoholt inni, akkor csak a víz vagy az üdítő marad?
Hol isznak a legtöbb alkoholt Európában?

Hol isznak a legtöbb alkoholt Európában? 

Van tippje? Most egy friss felmérés adatai alapján eláruljuk a helyes megfejtést. És annyit segítünk, hogy közreadunk egy fotót az első helyen végzett ország fővárosáról.
A Wolt elindítja saját hirdetési szolgáltatását

A Wolt elindítja saját hirdetési szolgáltatását 

A vállalat bejelentette hogy elindítja a Wolt Ads-et annak érdekében, hogy partnerei növekedését és láthatóságát felgyorsítsa.
Rekordszámú nevezés a nemzetközi pálinkaversenyen

Rekordszámú nevezés a nemzetközi pálinkaversenyen 

Érkezett párlat Romániából, Szlovákiából, Szerbiából és Horvátországból is.
Munkatársakat keres a Mere, az orosz diszkont cég

Munkatársakat keres a Mere, az orosz diszkont cég 

A két hónapja feladott hirdetésben a Mere beszerzési menedzser pozícióra keres munkatársakat.
Új kávépörkölő csúcstechnológiával - Budaörsön

Új kávépörkölő csúcstechnológiával - Budaörsön 

Április 11-én nyitotta meg kávépörkölő üzemét és oktatóstúdióját Budaörsön a teljes egészében hazai tulajdonú Roastar Zrt.
A Beatles grafikusa tervezett sörösdobozokat a híres sörmárkának

A Beatles grafikusa tervezett sörösdobozokat a híres sörmárkának 

A limitált kiadású dobozok Nagy-Britanniában már megvásárolhatók.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.