Az elektromos kanál megédesíti az ételeket

Angliai tudósok olyan evőeszközök kifejlesztésén fáradoznak, amelyek pusztán áram segítségével segítik elő a válogatós gyerekek egészséges táplálkozását. Az írás a The Daily Meal cikke alapján készült. 

Ha mondjuk a gyermekünk odavan az édességért, de például konkrétan utálja a kelbimbót, – legalább is ebben a tekintetben – végre megnyugodhatunk. Lehet, hogy a tudósok megoldást találtak a problémára.

A Taste Buddy (szójáték: a taste bud ízlelő bimbót, a taste buddy pedig kb. „ízhavert” jelent) nevű találmány lényegében egy digitális evőeszköz, amely az alacsony cukortartalmú ételeket a nyelven található ízreceptorok elektromos stimulálásával édesebbé varázsolja.

A kelléket a University of London tudósai fejlesztették ki.

A csapat per pillanat egy prototípus kanálon dolgozik, ám a technológia idővel elméletileg késekre és villákra is átvihető lesz.

„A Taste Buddy végül is akár életeket is menthet, amennyiben az embereket arra ösztönzi, hogy egészségesebb élelmiszerekre váltsanak – mondta a The Telegraphnak a tudósok egyikeként Dr. Adrian Cheok. – Sok gyerek utálja a zöldségek ízét. Szóval, amikor mérnök lettem, egy olyan eszközt akartam létrehozni, amely a gyerekek számára lehetővé tenné, hogy csokoládé ízű zöldségeket ehessenek.”


Az elektromos eszköz egy olyan frekvenciára igazodik, amellyel becsapja a nyelvet (és az agyat), elhitetvén vele, hogy valami édeset ízlel. Ezt úgy éri el, hogy 25 °C-ról hirtelen 40 °C-ra melegíti fel a szervet.

A Taste Buddy még tesztelés alatt áll, de a 2017. márciusi Big Bang Fairen bizonyosan előrukkolnak majd vele.


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.