Bemutatkozó Badacsonyi Borvidék

A New York Palota Róma termében közel 60 kiállító várja idén is a Badacsonyt és a badacsonyi borokat kedvelő látogatókat, akik csaknem 40 borászat több mint 150 féle borát kóstolhatják meg.  A borvidéken túl megismerhetőek a a települések, a szálláshelyek, vendéglátóhelyek, programhelyszínek és egyéb szolgáltatók is.

A kóstolón résztvevő borokat egy borászokból és külsős szakemberekből álló bizottság vakkóstolósorán előminősíti. Ennek köszönhetően a közönség valóban csodákat kóstolhat, melyek kizárólag a Badacsonyi Borvidéken születnek, ahol a bazalt, a homokkő, és a Balaton más és más, de mégis egyedülálló jegyeket kölcsönöznek a bornak. Mesterkurzusok is kísérik a rendezvényt érdekes témákkal, előadókkal és izgalmas borokkal.

A Badacsonyi Borvidék szolgáltatóit tömörítő Badacsonyi Céh turisztikai Egyesületnek közel 200 tagja van, akik felismerték, hogy összefogással hatékonyabbak lehetnek. A többéves együttgondolkodás és együttműködés „kézzel fogható” eredménye a Nagy Badacsony Kóstoló mellett a Borbarangolás rendezvénysorozat, amely február 2-án indul és június végéig tart. Ezen időszak alatt a vendégek minden szombaton más-más pincénél vehetnek részt egy-egy izgalmas borvacsorán, ahol a borok kóstolása mellett előtérbe kerülnek a helyi alapanyagok, a pincék „rejtett kincsei”, mindez autentikus környezetben a vendéglátó gazda előadásában.


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.