Bikavér párbaj

Az Eger-Szekszárd Bikavér Párbaj kóstolójára 2016. február 26-án a Corinthia Hotel Budapest báltermében kerül sor.

Az egri és a szekszárdi bikavérek karakterükben eltérnek egymástól, hiszen az egyik egy északi, a másik egy déli fekvésű borvidékről származik. Közös azonban bennük, hogy a vörös házasítás alapját mindkét borvidéken a kékfrankos jelenti. Hogy ez mennyiben érezhető a borokban, arról személyesen is meggyőződhetnek a borkedvelők az Eger-Szekszárd Bikavér Párbaj Budapesten megrendezendő kóstolóján.

Nem kizárólag a borászok döntenek arról, hogy mely szőlőfajták kerüljenek a bikavérekbe, az adott borvidékre vonatkozó szabályozást is figyelembe kell venniük. Mind az egri, mind a szekszárdi előírások egységesek abban a tekintetben, hogy a bikavér alapját a kékfrankosnak kell adnia. Hogy ez miért fontos, arról Mészáros Gabriella borismereti szaktanár így nyilatkozott: „A termőhelyi adottságokból fakadó egyediséget leginkább olyan fajtákon keresztül lehet bemutatni, amelyek önmagukban is egyéniségek, de hagyják érvényesülni az őket körülölelő klímát, talajt, összességében a természeti környezetet is. A kékfrankos erre tökéletesen alkalmas, hiszen szép savai, gyümölcsössége, jó szerkezete mindezt garantálja. Persze nagy borok készítéséhez megfelelő kezekre is szükség van – ami a kékfrankoson is túlmutat.”

A bikavér a komoly vörösborok mezőnyében pont a kékfrankosalap miatt az elegánsabb iskolához tartozik, és e tulajdonságának megfelelően érdemes ételekkel társítani. Horkay András, a Central European Wine Institute igazgatója, oktatója a következő tippekkel szolgál a bor- és ételpárosítás kapcsán: „A bikavérek élénk savtartalmuk miatt a zsírosabb ételek, fűszeres aromatikájuk okán pedig az enyhén pikáns fogások mellé is jó választásnak bizonyulnak, így a tradicionális magyar konyha receptjei közül sok magától értetődően felmerül. A sertésszűzön, a borjúpörköltön, a borsos fűszerezésű tokányokon túl akár egy tartalmasabb szárnyasfogás, például kacsa- vagy libacomb mellé is ajánlhatóak.”

Az Eger-Szekszárd Bikavér Párbaj kóstolójára 2016. február 26-án a Corinthia Hotel Budapest báltermében kerül sor. A helyszínen több mint huszonöt termelő bikavér borait lehet végigkóstolni, összehasonlítva termőhelyeket, borkészítési stílusokat és évjáratokat. Az eseményt a Central European Wine Institute és a Szigetközi Friss Víz támogatja.

Érdekességek, aktualitások a bikavérről

Forrás: Vendég&Hotel Online


Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.
Törzshely a Pesti Broadway-n

Törzshely a Pesti Broadway-n 

Március 23-a este, egyetlen karszalag megvásárlásával részt vehetünk a Színházak Éjszakája összes eseményén.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.