Bock-aranyak Brüsszelben és Pécsett

Több érlelt nagy cuvée-t és könnyedebb, gyümölcsös Bock-vörösbort is aranyéremre értékelt a szakértő zsűri két nemzetközi és egy hazai borversenyen.

Több mint fél évszázada, 1961 óta rendezik meg Brüsszelben a Monde Selection borversenyt, ahova több mint 80 országból küldenek mintákat. A villányi Bock Pince idén két tételét is benevezte: a Capella 2011-es és 2012-es évjáratát. A pince nagy válogatása csak kiemelkedő évjáratokban készül, és a legendás Ördögárok-dűlőben termett cabernet franc-ból, merlot-ból, valamint a Jammertál-dűlőből szelektált cabernet sauvignonból állítja össze Bock József. A nagy testű, koncentrált bor mind a két évjáratát aranyéremre méltatta a nemzetközi zsűri.  

Mondhatni, a Bock Pince hozta a papírformát az idén tizedik alkalommal megrendezett Magyarországi Németek Országos Borversenyén is. A megmérettetésre összesen 643 tételt neveztek, a Pince két ikonikus bort indított. A Mecseknádasdon megrendezett versenyre Bock József 2012-es Bock Capelláját, valamint a Bock Valér keze nyomát viselő Bock Libra szintén 2012-es évjáratát nevezték. A Bock borok ezen a versenyen is kiválóan helytálltak, az apa-fia „mérkőzés” döntetlennel végződött, mivel mind a Capella, mind a Libra aranyérmet szerzett a megmérettetésen.

A Bock Pince nemcsak nagytestű boraival szerez elismeréseket. A minap Pécsett az ötödik alkalommal megrendezett Portugieser du Monde borversenyen két kontinens kilenc országából több mint száz bor mérkőzött meg, és a pince 2015-ös jammertali portugieser válogatása (a PortaGéza Selection) szintén aranyéremmel gazdagodott. Utóbbit bárki megkóstolhatja, ám a Capellák tekintetében még kicsit várni kell: az óriási érlelési potenciállal bíró boroknak egyelőre a 2008-as évjárata van kereskedelmi forgalomban.

Forrás: Vendég&Hotel Online


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.