hirdetés

Brillíroztak a „A hal, mint étel” című fotópályázat résztvevői

Sikeresen lezajlott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálatának „A hal, mint étel” című fotópályázata. 2022 februárjában immár második alkalommal indult útjára a gyermekeknek szóló, kreatív pályázat, amely ezúttal a halfogyasztás népszerűsítését tűzte ki célul. A verseny összes pályázója közül a legjobb 5 alsó- és 5 felsőtagozatos diák részesült díjazásban, egy tanuló pedig a Nébih elnökének különdíját vehette át.

hirdetés

A kreatív versengésre alkotókedvű általános iskolás diákok jelentkezhettek egyénileg vagy csapatban. A megmérettetésre halból készült ételek – amit maguk, házilag készítettek el, esetleg szülői segítséggel – fotóival lehetett pályázni. A képekhez mellékelni kellett a halétel receptjét, és a Miért együnk halat? kérdésre adott választ.

A pályázati feltételeknek megfelelő fotók elbírálása alapján 2022. március 20-án került sor a fotópályázat eredményhirdetésére. A végső sorrend felállításában a zsűrinek nem volt könnyű dolga, hiszen valamennyi pályázat igényes és rendkívül ötletes volt. A szemet gyönyörködtető, kiváló pályamunkák láttán biztosan megállapítható, hogy a pályázat valamennyi résztvevője egyaránt nyertes.

Az alsó- és felsőtagozatos korcsoportban az első 5-5 helyezett nyereményben részesült, illetve mindkét korcsoport győztese további értékes díjjal gazdagodott. Ez évben is méltó gazdára talált az elnöki különdíj, ezt a pályaművet dr. Oravecz Márton, a Nébih elnöke választotta ki az összes beérkezett fotó közül. 

A Nébih szakemberei alkotta, három tagból álló zsűri az alábbi pályamunkákat részesítette díjazásban:

1–4. osztály korcsoportban a legjobbak:
•    Szalai Attila, Autizmusfejlesztő csoport, 4. c osztály, Érdligeti Általános Iskola, Érd – Halat enni vidámság!
•    Szabó Ákos, 4. z osztály Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola – Dorozsmai ponty csuszatésztával
•    Nagyváti Maja, 3. a osztály Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola – A legjobb étel harcsából
•    Kátai Hunor Botond , 3. osztály, és Kátai Emma Mónika 4. osztály Ádándi Fekete István Általános Iskola – Egy ádándi gyermek kedvenc halételei

A győztes:
Szatmári Alexandra, 4. b osztály, Bárczi Gusztáv Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Ált. Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium – Sült süllős bucifalatkák fatányéron

Szatmári Alexandra pályaműve

5–8. osztály korcsoportban a legjobbak:
•    Kisjuhász Lili Zoé, 5. d osztály, Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskola – Pappardelle lazaccal
•    Lakatos Anett Virgínia, 6. osztály, Taktakenézi Petőfi Sándor Általános Iskola – Töltött csuka
•    Lóránt János, 6. osztály, Launai Miklós Református Iskola – Tortilla
•    Szabó Levente, 5. b osztály, Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium – Évszakok

A győztes:
•    Wéber Szófia, 7. osztály, Veszprémvarsányi Fekete István Általános Iskola – Sült pisztráng Nagypapa módra

Wéber Szófia pályaműve

Az Elnöki különdíj nyertese: 
Balazatics Barnabás, 1. b osztály, Dr. Tolnay Sándor Általános Iskola – „Harcsaburi a kedvencünk”

A Nébih a verseny győzteseinek és valamennyi résztvevőjének köszöni a részvételt, és reméli, hogy az alkotókkal jövőre ismét találkozhat a Halak Napjához kapcsolódó megmérettetésen.

Balazatics Barnabás pályaműve

(forrás: Store Insider)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Figyelem - új mailcímek!

Felhívjuk figyelmüket, hogy email-címeink megváltoztak. Közleményeiket, híreiket, meghívóikat a  This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.  és a  This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.  email-címekre várjuk. Központi email-címünk: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. .

A korábbi email-címeinkre küldött tartalmak nem jutnak hozzánk. Kérjük, az új email-címekre frissítsék a listáikon a nevünk mellett az adatokat. Köszönjük!

hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Friss lapszámunk fókuszában a szezonnyitás és a fenntarthatóság áll.

Találkozzunk a Facebookon!

Az energiaárak és az alapanyagok beszerzési költségei ugrásszerűen megnőttek, és még nem tudni, hol a vége. Ön tett-e valamit annak érdekében, hogy ellensúlyozza valahogy a brutál módon megnövekedett kiadásait?

Partnerünk