Jelentős drágulásra számítson, aki belföldi nyaralásra készül

Elképedtünk, amikor a 8,5 százalékos márciusi éves infláció apropóján körbenéztünk az országban, mennyiért lehet megszállni, illetve finom falatokat kóstolni, nem is beszélve a több fogásos étkezésekről, vagy az "édes élet" megnyilvánulásairól - írja testvérlapunk a Privátbankár.

A révfülöpi Rév-büfében most 1100 forint a sajtos-tejfölös lángos, de lesz ez még több is – árulja el az üzlet egyik alkalmazottja – hiszen a liszt, az olaj, a sajt, a tejföl ára egyre csak emelkedik, és még csak most jön a főszezon. (És akkor még nem is beszéltünk a szállítási költségek, a bérleti díjak és az alkalmazottak munkabérének alakulásáról, azaz az általános inflációról.)

A Balaton északi partja már évek óta feljött árakban, a délihez képest. A tihanyi Régi Idők Udvara – egyben skanzen – 3100 forintért kínálja most a gulyáslevest, igaz, hangzatos névvel és főételnyi adagban. Az előételek átlagára 3500 forint, a repülő állatok húsaiból készült fogások ötezret kóstálnak, nem beszélve a marhákról. Itt azért a vendégkör nagy része nyáron külföldi szokott lenni, saját tapasztalataim szerint, kérdés, hogy ez idén a háború miatt hogyan alakul.

Az áremelkedés okai összetettek, a kereslet minősége meghatározó. Az északi part – beleértve most a Káli-medencét – tehetős értelmiségi családok menedékévé vált, az utóbbi két évben fővárosi lakosok költöztek ide, a járvány miatt.

A cikk teljes terjedelemben ITT olvasható.


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.