Culinaris üzletnyitás Budapesten

A budapesti Hegyvidék Bevásárlóközpontban nyílt egység minden eddiginél nagyobb vásárlótéren, a decemberben átadott Wine&Spirit shoppal együtt 400 m2-en várja a kifinomult gasztronómia kedvelőit.

Az üzleti tervek között már régóta szerepelt a bolthálózat bővítése, a vásárlók minél szélesebb körének elérése érdekében. A lokáció kiválasztásánál fontos szempont volt a Hegyvidék Bevásárlóközpont és a Culinaris márka értékeinek hasonlósága, hiszen mindkét kereskedelmi szereplő elkötelezett a professzionális, ügyfélközpontú működés és a minőségi gasztronómia mellett.

Saját márka és non food

A Culinaris azzal a küldetéssel indult, hogy Magyarországon is elérhetővé tegye a különböző kultúrákra és tájakra jellemző élelmiszereket, italokat, fűszereket és alapanyagokat. Az új üzlet nyitása mellet több, jelentős vállalati mérföldkő valósult meg a közelmúltban a cég életében. A társaság 2021-ben felvásárolta a France Gourmet Foods Kft.-t, amely a világ egyik legnépszerűbb piacáról, a Párizs melletti Rungis nemzetközi piacáról importál többek között friss hús- és halárukat, gyümölcsöket és zöldségeket. is. A két csúcskategóriás gasztronómiai szereplő egyesülését követően indul el a Culinaris Market szolgáltatás, amellyel mind a vásárlók, mind a B2B partnerek számára közvetlenül elérhetővé válnak az egyenesen Franciaországból érkező friss áruk.

 „Szeretnénk, ha a Culinaris lenne az a hely, ahol vásárlóink mindennapi bevásárlásukat intézik. Ehhez igazítottuk a termékek körét is, a hétköznapi vásárlást is támogató kínálattal várjuk a vásárlókat, a Culinaris-tól megszokott, magas minőségben. Még nagyobb szerepet kapnak a magyar termékek, a hazai termelőkkel együttműködve indítottuk el a sajátmárkás Culinaris termékvonalunkat is, a boltokban kapható friss pékárukat pedig saját pékségünkben sütjük. Az új üzletünkben pedig már különböző non-food termékek, köztük tisztálkodási szerek és konyhai eszközök is megtalálhatóak.”, mondta Varga Ákos, a most megnyílt Culinaris ügyvezető igazgatója.

Forrás: gwc / Store Insider


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.