Egyre silányabb az emberiség étrendje

Világszerte romlik az étrend: a szakértők szerint bár az emberek ma már több egészséges élelmiszert, köztük teljes értékű gabonát és halat esznek, a hizlaló, silány minőségű ételek fogyasztásában még nagyobb emelkedés figyelhető meg.

Elkedvetlenítő következtetésre jutott a The Lancet című brit orvosi folyóiratban közölt tanulmánysorozat egyik része, amely 190 országra kiterjedően vizsgálta az emberek táplálkozási szokásait, Magyarországot a legkevésbé egészségesen táplálkozó nemzetek közé sorolva.

Egy nemzetközi kutatócsoport több mint 320 olyan felmérést fésült át az 1990 és 2010 közötti időszakból, amelyekben a résztvevők saját maguk értékelték az étrendjüket. Azt vizsgálták, milyen gyakorisággal számoltak be 17 szokványos enni- és innivaló, köztük egészséges - gyümölcsök, zöldségek, halak - és egészségtelen opciók - só, feldolgozott húsok, cukros üdítőitalok - fogyasztásáról. A tanulmány a Bill és Melinda Gates Alapítvány meg a brit kormány védnökségével működő Medical Research Council (MRC) szervezet finanszírozásával készült, és a The Lancet című brit orvosi folyóirat online kiadásában látott napvilágot, egy az elhízással foglalkozó tanulmánysorozat részeként.


A tanulmány legfőbb megállapításai közé tartozik, hogy az idősebb felnőttek helyesebben táplálkoznak, mint fiatalabb társaik, és a nők általánosságban véve egészségesebben étkeznek, mint a férfiak. Összességében nézve Csád, Sierra Leone, Mali, Gambia és Uganda lakosságának étrendje a legegészségesebb. A legkevésbé egészségesen táplálkozó nemzetek közé tartozik Örményország, Magyarország, Belgium, Csehország és Kazahsztán.

Az egészséges élelmiszerek fogyasztásában Tunézia, Barbados, a Zöld-foki Köztársaság, Mauritius és Izrael állnak az élen, míg az egészségtelen harapnivalók fogyasztását tekintve Azerbajdzsán, Szlovákia, Csehország, Belgium és Hejlungcsiang kínai tartomány a listavezetők. Az Egyesült Államok esetében vegyes képet kaptak a szakemberek: ott az egészséges és az egészségtelen ételek fogyasztásának mértéke is megnövekedett.

"Még mindig hosszú út áll előttünk" - mondta Dariush Mozaffarian, a Tufts Egyetem munkatársa, a tanulmány egyik szerzője. A szakember szerint annak ellenére, hogy a nyugati emberek az értéktelen ételek legnagyobb fogyasztói közé tartoznak, ma már Kína és India is egyre feljebb kapaszkodik az elrettentő ranglétrán, a helyi kormányoknak ideje lenne közbelépniük. Az eredmények szerint Afrika és Ázsia néhány országában semmilyen változás nem ment végbe az emberek étrendjében az elmúlt húsz évben.

A tanulmánysorozat szerzői azt is megállapították, hogy az elhízottság kezelésére irányuló globális erőfeszítések "elfogadhatatlanul lassan" haladnak, és 2010 előtt csupán minden negyedik ország fogalmazott meg az egészséges táplálkozásra vonatkozó irányelveket. A szakemberek szerint kevesebb, mint egy nemzedék alatt a gyermekkori elhízottság mértéke drasztikusan megemelkedett világszerte, és jelenleg kevés ország tesz lépéseket a fiatalok megóvásáért.


"Az elhízottságról alkotott képünket muszáj teljesen újragondolnunk, ha meg akarjuk fékezni és vissza szeretnénk fordítani a globális elhízottsági járványt" - állapította meg Christina Roberto, a Harvard közegészségügyi karának munkatársa, aki a tanulmányok egyikének kimunkálásán dolgozott. Mint ahogy hozzátette: "egyrészt tudomásul kell vennünk, hogy az egyént is terheli bizonyos mértékű felelősség a saját egészségét illetően, másrészt fel kell ismernünk, hogy a mai élelmiszer-kínálat kihasználja az emberek biológiai, pszichológiai, társadalmi és gazdasági sérülékenységét, az egészségtelen ételek beetetése felé sodorva őket".

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint 2014-ben a világ felnőtt lakosságának 39 százaléka túlsúlyos, 13 százaléka elhízott volt. Egy évvel korábban mintegy 42 millió öt éven aluli gyermek küzdött túlsúllyal vagy elhízottsággal.


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.