Eredményhirdetés Lyon-ban: 11. lett a magyar csapat

Veres István és csapata a 11. helyen végzett a Bocuse d’Or lyoni döntőjén.

Tény, minden idők legrendhagyóbb versenye zajlott az elmúlt napokban Lyonban. A szokásos január végi időpont helyett először tavasz végére, majd szeptember végére halasztották minden idők legnagyobb presztízsű szakácsversenyének döntőjét. 

 

Magán a versenyen kevéssé érződött, hogy lassan két év járványhelyzet után került megrendezésre, a távolmaradt országok, a helyszín előtt felállított egészségügyi sátor és a félig üres lelátókon kívül a verseny színvonalán nem hagyott nyomot a vírus.

A résztvevő csapatoknak a szokott módon két ételt kellett készíteniük.

Ragu és paradicsom

Ami a hústémát illeti, a Bocuse d’Or történetében először egyforma tálat kaptak a csapatok, tehát mindenkinek ugyanolyan tálon kellett bemutatni a hústémát. A tál kiegészült egy fém edénnyel, ebben egy „ragut” kellett tálalni. Ez lett a hús harmadik köreteleme, amelyet zöldségekből és magvakból készítettek a csapatok.

A szokásos tányértéma helyett elviteles menüt kellett prezentálni, három fogást, amelyek közül mindegyikben kötelező alapanyag volt a paradicsom.

A magyar csapat hústémája a következő elemekből tevődött össze: Brezírozott marhastefánia. Kétféle vegán burgonyaköret: konfitált burgonya hagymadzsemmel, savanyított kaprilevéllel és kakukkfűvel. Ropogós burgonyapuffancs burgonyapürével. Zöldség friccasse. Brokkoli és sült cékla saláta tormával és almával.

Az elviteles téma előétele ratatouille tart konfitált paradicsommal volt, paradicsom vinaigrette-tel és petrezselyem olajjal. A főétel garnélával töltött derelye volt, amely fehér paradicsom szósszal, grillezett paradicsommal és garnéla bisque-kel került a magyar csapat elviteles dobozába.

Desszertként paradicsom-eper-bodza baba készült.

Az idei eredmények, győztesek: 

Bronz: Norvégia

Ezüst: Dánia

Arany: Franciaország

Social Commitment díj: Columbia

Legjobb commis: Svájc

A legjobb elviteles téma: Svédország

A legjobb hústál: Izland

A magyar standról 

 A SIRHA Lyon területén felállított magyar stand az egész kiállítás alatt vonzotta a nemzetközi szakembereket. A látogatók közelebbről is megismerhették a magyar gasztronómia ízvilágát, és a kiváló magyar borokat is. Ennek azért is van most kiemelt jelentősége, mert 2022 márciusában Magyarországon kerül majd sor a Bocuse d’Or európai válogatójára.

A jövő évi versenyről

A Magyar Bocuse d’Or Akadémia éppezért gőzerővel készül a következő versenyre, és október 21-én már le is bonyolítja a magyar döntőt, amelyen Adamek Balázs, Dalnoki Bence, Huszár Tibor, Kelemen Roland és Veres István méri össze tudását.

Forrás: Bocuse d'Or


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.