Felmérés: Ki szeretne saját vendéglátóhelyet?

Idehaza tízből egy ember álma, hogy legyen saját vendéglátóegysége. 

Átfogó kutatást készített a meghatározó hazai gasztronómiai szereplőkből álló szakmai közösség, a Piqniq Budapest és a Mastercard. A 400 vendéglátós és 1600 a terület iránt érdeklődő “laikus” megkérdezésével zajló felmérésben azt vizsgálták, hogy mennyire vonzó az iparág az abban és az azon kívül dolgozóknak, illetve honnan tájékozódnak a témában a szakmabeliek és a “civil” gasztrorajongók.

A kutatás alapján a vendéglátás rengeteg energiát kíván: a megkérdezettek közel kétharmada minimum napi 9 órát dolgozik. Ennek ellenére nagyon vonzó területről van szó, a teljesen más szakmát űzők több mint 10 százaléka szeretne saját helyet nyitni a jövőben.

 

Sokan ugranának fejest a vendéglátásba

A Mastercard és a Piqniq által készített, Az év gasztro-felmérése - 2021* elnevezésű kutatás alapján a vendéglátás kifejezetten vonzó szakma azoknak, akik nincsenek benne: az 1600 megkérdezett 11 százaléka válaszolta azt, hogy a tervei között szerepel saját hely nyitása. A gasztronómiai vállalkozást tervezők jellemzően nők (80%), városlakók (73% lakik Budapesten és 19% vidéki városban), 26 és 35 év közöttiek, valamint diplomások (74%). A kutatásban résztvevő “laikusok” számára kifejezetten fontos, hogy gasztronómiai ismereteik folyamatosan bővüljenek, képben legyenek a legújabb trendekkel, technológiákkal - függetlenül attól, hogy terveznek-e üzletnyitást vagy sem. Az őket érdeklő  témák egyértelműen a receptekkel és tálalással kapcsolatosak, több mint 34 százalékuk naponta, 41 százalékuk pedig hetente fogyaszt ilyen típusú tartalmakat jellemzően a social media csatornákon, és több mint kétharmaduk évente minimum egy gasztronómiai eseményre személyesen el is ellátogat. “A saját gasztrovállalkozás elindításához  a nem szakmabeliek gyakran romantikus képzeteket társítanak: sokan esnek abba a hibába, hogy elegendőnek találják a jó ízlést egy hely elindításához, és nem gondolnak bele a nyitással és üzemeltetéssel járó költségekbe, illetve abba, hogy miként alakul majd át az addig megszokott életvitelük”,  mondta Rétfalvi-Kurucz Alexandra, a Piqniq Budapest társalapítója. 

Látástól vakulásig

Kemény munka a vendéglátás - ezt erősítette meg a kutatásban résztvevő 400 ember, akik a gasztronómiai szektor legkülönbözőbb területein dolgoznak: a megkérdezettek 36 százaléka tulajdonos, 24 százaléka szakács-séf, 16 százaléka pedig éttermi alkalmazott. A szektorban dolgozók átlagosan 8 éve vannak a szakmában, a válaszadók körülbelül 40 százaléka több mint 10 éve aktív ezen a területen. A vendéglátásban dolgozók  jellemzően napi 9 óránál többet töltenek munkával, viszont az ilyen terhelés mellett is igazán fontosnak tartják, hogy folyamatosan fejlesszék tudásukat: a szakácsok-séfek (akiknek harmada napi 12 óránál is többet dolgozik) 21 százaléka tölti ezzel rendszeresen az idejét, míg ugyanez az arány a tulajdonosoknál 24 százalék. Ráadásul úgy tűnik a vírushelyzet felértékelte a személyes kapcsolódásokra, a valódi megélésre való igényt. Bár a vendéglátós szakemberek 58 százaléka az olvasást, illetve 95 százaléka az online formákat jelölte meg elsődleges információszerzési forrásnak, mégis kimagasló azoknak az aránya, akik személyes tapasztalás útján szeretnek inspirálódni, akár egymástól, vagy workshopokon tanulni. És az önfejlesztésnek van egy egészes sajátos módja a konyhában dolgozók között: “A vírus kitörése óta Magyarországon közel 20.000-en hagyták el a pályát, ami még nagyobb terhelést jelent a szakmában maradóknak. A rengeteg munkába fordított energia ugyanakkor nem csak “darálást” jelent: a kutatásból egyértelműen kiderült, hogy a konyhában dolgozók ezt az időt használják fel tudásuk fejlesztésére is”, mondta Bánhalmi Kata, a Piqniq Budapest társalapítója.

Forrás: turizmusonline.hu


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.