Három nap alatt 100 program a villányi borfesztiválon

Borbarangolások, pincetúrák, táncházak, gyerekprogramok és koncertek várják a látogatókat a hagyományos szüreti felvonulással is kiegészülő Villányi Vörösbor Fesztiválon szeptember 30. és október 2. között - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Közleményük szerint 34. alkalommal megrendezendő borászati, gasztronómiai, kulturális fesztivál csaknem száz kulturális programmal, közöttük majdnem harminc koncerttel és hasonló számú borászat termékeivel várja a pihenni, szórakozni vágyókat. A háromnapos nyárzáró és őszköszöntő rendezvény programjai a helyi rendezvénytéren és a híres pincesoron zajlanak, de a Diófás téren és a Fő téren is lesznek koncertek, gyerekprogramok és ismeretterjesztő előadások. Pénteken a délelőtti, délutáni pincetúrák és -látogatások, tárlatvezetések után este hat órakor nyitják meg hivatalosan a rendezvényt táncházzal, majd Gájer Bálint, Rudán Joe, a Bohemian Brass Band és a Neoton Família sztárjai adnak koncertet.

Szombaton egyebek mellett virágkötészeti bemutató, több kézműves foglalkozás, gyerekkoncert után veszi kezdetét a hagyományos szüreti felvonulás és hordócsapolás. Délután fellép a Bartók Béla Férfikar, a Cimbaliband, a Villányi Ifjúsági Fúvószenekar és a Planina zenekar. A várhatóan legtöbb látogatót vonzó időszakban, szombaton este tűz- és fényprodukciók, Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar, a Vivat Bacchus, a Bagossy Brothers Company, a Made in B, a Brass on the Road és a húszéves Nihil Chips szórakoztatja a közönséget. Vasárnap délelőtt ökumenikus istentisztelet lesz, délután pedig fellép többek között az Apacuka Zenekar és a Monarchia Operett. Részletes információkat a villanyiborfesztival.hu/vorosbor címen olvashatnak az érdeklődők.

Forrás: MTI


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.