Hatvan borászat a Pécsi Pezsgő Borfesztiválon

(MTI) - Mintegy hatvan borászat mutatkozik be a Pécsi Pezsgő Borfesztiválon, amelyet szeptember 20. és 29. között rendeznek meg a baranyai megyeszékhelyen.

Béni Gábor, a második alkalommal megtartott esemény operatív vezetője szerdán Pécsen, sajtótájékoztatón elmondta: céljuk, hogy az ország borvidékeinek döntő többségét képviselő pincészetek borai révén átfogó képet nyújtsanak a hazai borászatról és érzékeltessék annak dinamikus fejlődését. Hozzátette: a rendezvényre a tavalyihoz hasonlóan mintegy 100 ezer embert várnak.
Kitért rá, a város legnagyobb borfesztiváljának helyet adó Széchenyi téren a borászok mellett a törköly- és gyümölcspárlatokat kínáló pálinkaházak, valamint vendéglősök is helyet kapnak. Utóbbiak tájjellegű ételekkel, igazi különlegességekkel várják a látogatókat, újdonságként egy olyan halsütödét is felállítanak, ahol kizárólag Magyarországon fogható halakat készítenek.
Az érdeklődők mintegy negyven kulturális program között válogathatnak, a szórakoztatásról a Pécsi Vasutas Koncert Fúvószenekar, Ferenczi György és a Rackajam, Rúzsa Magdi, a Szélkiáltó, a Vivat Bachus, Hargitai Anna Veronika, Király Linda és Király Viktor, Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar gondoskodik.
A programsorozat keretében közös operettelőadást tartanak a pécsi és a debreceni színház énekesei, az Anconai szerelmesek című darabot adja elő a Turay Ida Színház, Détár Enikő, Fésüs Nelly és Ladinek Judit pedig a Dívák éjszakája című előadással jelentkezik.
A fesztiválhoz kapcsolódik a zárónapi szüreti felvonulás, a 17. Európai Bordalfesztivál hat ország kétszáz férfi énekesének részvételével, továbbá a Villányi Prémium Bormustra, amelyen immár harmadik alkalommal tizenkilenc borászat mutatja be legjobb borait.
Hoppál Péter pécsi fideszes országgyűlési képviselő azt hangsúlyozta, hogy mivel a gasztronómiának kiemelkedő a szerepe a turisztikai vonzerő növelésében, az ilyen és hasonló rendezvények fontosak a város számára. A politikus örömének adott hangot, hogy Villányi Borvidék és a dél-dunántúli régió többi borvidéke komoly fejlődésen ment keresztül az elmúlt években, számos világszínvonalú borral kedveskedtek a fogyasztóknak, hozzájárulva a térség iránti érdeklődés élénküléséhez.

Forrás: MTI


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.