Idén is megrendezik a Somogyi Borfesztivált Kaposváron

Idén is megrendezik a Somogyi Borfesztivált: a megye borait népszerűsítő eseményre június 7. és 10. között várják az érdeklődőket Kaposváron.

A szervezők tájékoztatása szerint idén már 19 dél-balatoni pincészet legkiválóbb borait kóstolhatják az érdeklődők. A fesztivál hivatalos, június 8-i nyitónapját megelőző esten borvacsorákat tartanak, így már aznap megjelennek a borászok somogyi megyeszékhelyen. A szervezők ebben az évben is széles gasztronómiai kínálattal készülnek: őstermelők hozzák el termékeiket és somogyi sonka- és sajtínyencségeket is kóstolhatnak az érdeklődők. Emellett somogyi pálinkakülönlegességekkel és a megye iparművészeivel és kézműveseivel is találkozhatnak a kaposvári Vigasságok terére ellátogatók.

Mint kiemelték, a rendezvényen Steve Hackett, a Genesis együttes gitárosa ad koncertet. A közönség szórakoztatásáról mások mellett még Szulák Andrea, az R-Go és Keresztes Ildikó, valamint a somogyi fiatalokból álló Z-Generáció gondoskodik.

A Somogy Megyei Önkormányzat idén a fesztivál keretében rendezi meg zártkörű 20. jubileumi borversenyét június 7-én. A megmérettetésen szakértőkből álló zsűri dönt arról, hogy melyik bor képviselheti majd a következő egy évben a megyét a rangos hazai és nemzetközi eseményeken. A borversenyre valamennyi somogyi hegyközségből várják a borászatok nevezését, olyan 2015, 2016 vagy 2017-es évjáratú, palackozott vagy palackozásra alkalmas hordóban tárolt, forgalomba hozatali engedéllyel rendelkező borokat, amelyeket hegyközségi szinten már minősítettek.

Forrás: Vendég & Hotel/MTI


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.