Így lehet eladni kézműves sörként egy nagyipari márkát

Ebből a reklámból minden kiderül a kézműves sörök marketingjéről, meg úgy általában a marketingről is. Azaz, hogy nem feltétlenül és nem csak azért olyan finom az a habzó ital, mert meztelen szűzlányok szüretelték hozzá a komlót és alpesi forrásvízben főzték ki, hanem azért is, mert aki árulja, azt állítja róla, hogy finom, mi pedig készségesen hiszünk is neki.

Régóta sejtettem, hogyha holnaptól kézműves sört akarnék árulni, kicsit egyszerűsítve nagyjából annyit kellene tennem, hogy lemegyek a legközelebbi szupermarketbe – szigorúan nem vasárnap persze – veszek pár rekesszel valamelyik - legalább átlagos minőségű, a piac három-négy legjobban fogyó márkájához tartozó – sörből, hazamegyek, átcímkézem – ráírom mondjuk, hogy Nyírségi Pusztasör – aztán beállok egy kézműves gasztrofesztiválra és eladom négyszeres áron.

Ezt a tézisemet igazolja a következő videó, amelyet a Budweiser készített és annyi történik benne, hogy egy brooklyni bárt bekameráznak, majd a csapos srác elkezdi kínálgatni a Budweisert, mintha valami speciális kézműves sör lenne, amit bükkfahordóban érlelnek 139 éves recept alapján, meg hasonló marhaságok. A kedves vevők persze érzik is rajta a bükkfaízt, meg a könnyedséget, meg hogy mennyivel finomabb, mint egy klasszik világos sör. A végén pedig rendesen meglepődnek, mikor a srác eléjük tolja a budweiseres üveget, ami olyasmi kategória Amerikában, mint nálunk a Soproni, a Borsodi vagy az Arany Ászok.

{youtube|id=j1JQfuS1KgE}

Nagyjából ugyanez a mechanizmus működik természetesen a boroknál, kávéknál, ételeknél, sőt, gyakorlatilag minden terméktípus esetében. Emlékeznek arra a videóra, amit norvég srácok készítettek és ahol a szomszéd gyorsétteremben vett mekis kaját szolgálták fel egy bioélelmiszer-vásáron? Azt mondták a kóstolóknak, hogy egészséges és minőségi alternatívát kínálnak a gyorskaják helyett, és a kóstolók nyilván meg is voltak győződve arról, hogy a paradicsom, amit rágcsálnak, az mennyire teltebb ízű és vegyszermentesebb, mint amit a mekiben árulnak.

{youtube|id=4Qa6QXBxxWw}

A marketing persze régóta tudja, hogy amikor veszünk valamit, akkor az azzal kapcsolatos érzéseinket messze nem annak minősége vagy egészségre gyakorolt hatása – ha így lenne, akkor a két legikonikusabb amerikai márka nem is létezne –, hanem sokkal inkább az ahhoz kapcsolódó előzetes várakozások, mint például az érte kifizetett ár, vagy a csomagolás milyensége határozzák meg. De az ember hajlamos erről olykor megfeledkezni, és elégedetten csettintve kifizetni az 1500 forintot egy korsó kézműves IPA-ért vagy egy deci villányi vörösborért, de azért néha szórakoztató kicsit rácsodálkozni saját befolyásolhatóságunkra.

Az Adweeken találtuk.


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.