Itt a bizonyíték, hogy rozénemzet a magyar

Április elején indult és július közepéig tartott a Nagy Bor Teszt, a legnagyobb hazai felmérés, amely az internetező magyar lakosság körében kutatta a borfogyasztási és borvásárlási szokásokat.

Áprilistól július közepéig több mint 40 ezren töltötték ki a Nagy Bor Tesztet, ezzel ez lett az eddigi legnagyobb mintán végzett felmérés a borkultúráról és a borfogyasztási szokásokról.

A minta nem reprezentatív a teljes magyar lakosságra nézve, hiszen a kitöltők jelentős része a borszerető közönség soraiból kerül ki, azonban mintegy 28 ezer válaszadó nem boros témájú weboldalakról érkezett. Utóbbiaknak egyébként 25%-a hetente többször, 20%-a hetente egyszer, 24%-a pedig havonta 2-3-szor bont palackot. A hatalmas minta nem csak a felmérés jelentőségét növeli, és a belőle kinyert információkat hitelesíti, hanem magára a borpiacra, a kulturált borfogyasztásra is felhívja a figyelmet.

Tisztán isszuk a bort és legyen hazai

A Nagy Bor Teszt eredményei rámutatnak: a borfogyasztók zöme, mintegy háromnegyede tisztán, szóda vagy üdítőital hozzáadása nélkül fogyasztja el a bort, és a korábbi évekhez hasonlóan elsöprő – mintegy 90%-os – a hazai termékeket preferálók aránya. A kutatásból egyebek mellett kiderül az is, hogy a legtöbben a termőhely, a szín és a szőlőfajta alapján választanak bort.

Villány, Eger, Tokaj a legnépszerűbb

Borvidékeink között – az elmúlt évekhez hasonlóan – a legnépszerűbb Villány, Eger és Tokaj, őket egy kissé lemaradva a Szekszárd, Badacsony, Balaton-felvidék hármas követi. A korábbi felmérések más megközelítésben kérdeztek rá a borfogyasztók által leginkább kedvelt borfajtákra.

Rozé és siller divat van

A mostani eredmény igazolja a felmérés nélkül is látható rozédivatot, hiszen a válaszadók között a rozé és siller borok bizonyultak a legnépszerűbbnek, ezeket követték a száraz, majd az édes vörösborok, az édes fehérborok és a száraz fehérek. A kutatás a borral kapcsolatos rendezvények látogatására is rákérdezett.

Szeretjük a boros rendezvényeket

A válaszok alapján elmondható, hogy szeretünk boros rendezvényre járni. A kitöltők közel fele évente egyszer-kétszer látogat ilyen eseményeket, de 11%-uk két-háromhavonta, 3%-uk pedig legalább havonta megfordul borkóstolón, borfesztiválon, vagy akár borvacsorán.

Nő az internetes vásárlás szerepe

Ami a borvásárlási szokásokat illeti, a legtöbben továbbra is szuper- és hipermarketben vesznek borokat, ezt követi a termelőnél történő vásárlás, és növekszik a borszaküzletekben megvett borok aránya. Megfigyelhető, hogy a fogyasztók barátkoznak az online vásárlás gondolatával is; elmondható, hogy a válaszadók közel 10%-a már vásárolt bort online, ezen felül minden harmadik nyitott erre.

A felmérés részletes eredményeivel a Winelovers és a többi szervezet segíteni kívánja a hazai borszakmát, így azokat szerkesztett formában eljuttatja majd a hazai borász társadalomhoz, a Budapesti Borfesztiválra a Nagy Bor Teszt eredményit ismertető kiadvánnyal is készül, valamint a tervek szerint – a változások folyamatos monitorozása érdekében – a felmérést évente megismétli.

 

Forrás: Vendég&Hotel Online

Forrás: www.winelovers.hu


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.