Kevesebb cukor, ugrásszerűen javuló egészség

Ha az előre csomagolt termékekben 20 százalékkal, az üdítőkben pedig 40 százalékkal csökkentenék a cukortartalmat, az csak az Egyesült Államokban 2,48 millióval csökkentené a szív- és érrendszeri események számát, 750 ezerrel a cukorbetegek számát, továbbá 490 ezerrel a szív- és érrendszeri okokból bekövetkező haláleseteket. Mindez a nyereség a felnőtt populáció élettartamát felölelő időszakban adódna – derült ki a Circulation című folyóiratban augusztus 27-én publikált mikroszimulációs kutatásból.

A kutatás szerzői több amerikai intézményből verbuválódtak, hogy megvizsgálják, milyen egészségügyi és gazdasági hatásai lennének, ha az országban szigorúbban szabályoznák az élelmiszerekbe épített cukor mennyiségét – amit egyébként a só- és cukorfogyasztás csökkentését célzó nemzeti kezdeményezés, az NSSRI javasolt is 2018-ban, adja hírül a kutatás alapján a qubit.hu portál.

A több mint száz egészségügyi szervezet részvételével működő NSSRI idén februárban véglegesítette javaslatát azzal a céllal, hogy iparági szereplők önként vállalják cukros élelmiszereik fokozatos megreformálását.

Minden más intézkedésnél hatásosabb

kutatócsoport reméli, hogy modelljük hozzájárul a cukortartalom csökkentését előíró törvényhez szükséges konszenzus kialakításához. Siyi Shangguan, az MGH gyakorló orvosa, a tanulmány vezető szerzője szerint „a kereskedelmileg előállított ételek és italok cukortartalom-csökkentésének nagyobb hatása lesz az amerikaiak egészségére, mint bármely más, a cukorbevitel csökkentését szorgalmazó kezdeményezésnek a cukoradótól a hozzáadott cukor felcímkézésén át a cukros italok iskolai árusításának tilalmáig”.

A modell szerint 10 évvel az után, hogy az NSSRI által javasolt szabályozás hatályba lép, az Egyesült Államok 4,28 milliárd dollár egészségügyi kiadást spórol meg, a jelenlegi felnőtt populáció (pontosabban a 35-79 évesek) élettartamára vetítve pedig már 118,04 milliárd dollárra rúg ez az összeg. Ha a cukorfogyasztás miatt kialakuló betegségek folytán kiesett produktivitással is kalkulálnak, már 160,88 milliárd dollár a megtakarított összeg. Mivel a kutatók konzervatívan számoltak, valószínű, hogy még alá is becsülik a célzott egészségvédelemmel megspórolható pénz mennyiségét. Még ha az iparági szereplők csak részben tartják is be az előírásokat, a szabályozásból akkor is jelentős népegészségügyi és gazdasági haszon származna.

A szabályozás bevezetése az egyenlőtlenséget is csökkentené, a legnagyobb egészségi haszna ugyanis a fekete és a spanyolajkú felnőttek, továbbá a kevésbé iskolázott és szegény amerikaiak körében keletkezne, vagyis azokban a populációkban, amelyek a legtöbb cukrot fogyasztják.

A termékek összetételének megváltoztatása már korábban is bizonyíthatóan pozitív hatásokkal járt: így történt például, amikor a transzzsír- és a nátriumtartalmat csökkentették az élelmiszerekben. Ráadásul az Egyesült Államok más országokhoz képest nem valami szigorúan szabályozza a hozzáadott cukrok kérdését, ebben Norvégia, az Egyesült Királyság és Szingapúr jár az élen. Ugyanakkor Shangguan szerint ha az NSSRI gondosan kidolgozott javaslatát megfogadná, az Egyesült Államok még vezetővé is válhatna ezen a téren.

A teljes cikk elolvasható: ITT

 

 

 

Forrás: Qubit


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.