Kiválóan szerepeltek a magyar szakácsok és cukrászok a malajziai világdöntőben

Szombaton este a gálavacsorával ért véget a 105 tagország 10 millió gasztronómiai szakembert tömörítő World Association of Chefs Societes (WorldChefs) világkongresszusa, amelyen a 2017-es kontinentális régiódöntőkön legjobban szerepelt szakács- és cukrászcsapatok mérték össze tudásukat. A megmérettetésen volt kikért szorítani, hiszen a felnőtt szakácsok között Adamek Balázs séf és Murányi Mercédesz commis (felkészítőjük Volenter István), a cukrászok között pedig Maczák Anna séf és Marosi Mónika commis (trénerük Györgyicsek Péter) képviselték a magyar színeket.

Pénteken Balázs és Mercédesz versenyeztek és készítették el 4 fogásos versenymenüjüket – vegetáriánus előétel, meleg előétel, főétel és desszert – a világszövetség által meghatározott fő alapanyagokra építve, melyben szerepelt a holland borjú nyelv és hátszín, a Kaluga kaviár, a csokoládé és a tea is többek között. A kihívás igen nagy volt, hiszen húszan indultak a Global Chef címért, közöttük az igen erős északi országok.

 

Szombaton Anna és Mónika következett. Nekik nyolc órájuk volt arra, hogy a tányérdesszertet, a tortát és a díszmunkát elkészítsék és tálalják, melynek témája a „Truly Asia” volt. Az 1,2 méter magas csokiszobrukon így ázsiai motívumok kaptak helyet: elefántormány, ázsiai márványkő, kínai templom, indiai Buddha, maláj oroszlánfej és egy japán legyező. Az ő feladatuk sem volt könnyű, hiszen itt a tíz döntősből közel a fele ázsiai volt, akik hihetetlenül formálják a cukrász artisztikát az elmúlt években, és váltak igazi vezérekké a világban.

Az eredményeket a gálavacsorán hirdette ki a zsűri a kongresszus közel 1000 delegáltja előtt. A cukrászok versenyét Szingapúr nyerte Malajzia és Olaszország előtt, a szakácsok között pedig taroltak a skandinávok: Svédország győzött Finnország és Norvégia előtt. Mindkét kategóriában kiválóan szerepeltek a magyar versenyzők, hiszen szakácsaink a 10. helyen végeztek egy olyan listában, ahol a 6-12. helyezett között csak minimális különbségek voltak.

 

Maczák Anna és Marosi Mónika a cukrászok pedig a 7. helyén végzett, ami igazán kiemelkedő látva az ázsiaiak túlsúlyát a döntőben. A versenyt és a gálavacsorát is megtisztelte jelenlétével Malajzia magyar nagykövete, aki a helyszínen szurkolt a magyar versenyzőkért, és csatlakozott az eredményhirdetésen is a hazai csapathoz.


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.