Magyar siker a Jamie Oliver Groupnál

Az Év Éttermi Nyitása Díjat a Jamie Oliver Groupon belül, egyöntetű szavazattal idén a Budavári Jamie’s Italian kapta, megelőzve olyan országokat, mint India, Szingapúr, Hong-Kong, Hollandia, Cyprus, Kanada és Brazília. Jamie Oliver és Gennaro Contaldo személyesen adta át a díjat Zsidai Zoltán Roy-nak, a Zsidai Gasztronómiai Csoport vezetőjének.

A július 27-én, Londonban átadott díjjal párhuzamosan kihirdették azt is, hogy a budapesti étterem a világ 5 leglátogatottabb Jamie’s Italian étterme között van.

A díjat az az étterem kapta, amelyik minden szempontból a legjobban teljesít a nyitást megelőző és a nyitó időszakban. Az együttműködési képességet, a motivációt, az értékrendet, a szervezettséget, a profi hozzáállást, a minőségi munkát nézik minden területen: a konyhán, az étteremben és a háttérben is.

A Jamie Oliver Group és a Zsidai Csoport több hónapos előkészületek és felkészülés után idén májusban nyitotta meg közös éttermét, a Jamie’s Italiant Budapesten, a Budai Várban, mely azóta hazai és külfödi vendégek kedvence lett. Jamie még a nyitás előtt mondta, hogy “hihetetlenül izgatott vagyok, hogy Jamie’s Italiant nyitunk Magyarországon. Budapest egy csodálatos város egyre izgalmasabb étterem választékkal, alig várom, hogy részese legyek ennek én is. Egyszerű, érthető, jó ár-érték arányú olasz ételeket fogunk kínálni a Jamie’s-ben, a legjobb minőségű alapanyagokból. Biztos vagyok benne, hogy a budapesti étterem egy fantasztikus színfolt lesz a folyamatosan növő Jamie’s Italian családunkban.”

Zsidai Zoltán Roy a díjjal kapcsolatban az alábbiakat tette hozzá: “Fantasztikus elismerés, nem jutok szóhoz. Köszönöm minden kollégámnak és a vendégeinknek is, nélkülük ez nem jöhetett volna létre. Nagyon kemény munka áll a nyitás mögött és most már teljesen biztos vagyok abban, amit eddig is sejtettem: cégünk a nemzetközi gasztronómia élvonalában is megállja helyét.”

Forrás: Vendég&Hotel Online


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.