Magyarország világviszonylatban az egyik legjobb diótermelő ország

Februárban befejeződött a dió kézben oltása, amellyel a Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft. (MKSZN) felkészült a 2017-es értékesítésre. A nagy diótermelő országokban világszerte alkalmazott, 50 éve meghonosított technológiával a nemzeti kincsek megóvására létrejött szervezet eleget tehet a megnövekedett piaci igényeknek. A külföldiek ugyanis hamar felvásárolják a rendelkezésre álló diókészletet, a telepíteni szándékozók pedig az oltványokat.

50 éves Magyarországon a dió kézben oltása, amelyet dr. Szentiványi Péter professzor, a magyar dió atyja honosított meg hazánkban, ezzel is megalapozva a jelenlegi kiemelkedő pozíciónkat a piacon. Magyarország ugyanis világviszonylatban is az egyik legjobb diótermelő ország. A magas minőséget pedig évtizedek óta tartani tudjuk.

A zárt helyiségben, asztalnál is kényelmesen végezhető eljárással a téli holtszezonban előkészíthető a legjobb minőségű oltvány, amely 3 hét alatt összeforr, majd megfelelő hőmérsékleten tárolva, a tavaszi fagyok elmúltával szabadföldre ültethető. Az angolnyelves párosítás néven is elterjedt műveletet az intézet szakemberei végzik, akik napi 8 órában 400 alanyt oltanak be fejenként.


Hazánkban évente mintegy 150 ezer dióoltványt állítanak elő, ám ez a mennyiség is kevésnek bizonyul, hiszen a kiváló minőségű magyar étkezési dió igencsak keresett a külföldiek körében, híre még a neves francia és kaliforniai diót is felülmúlja.

„Akkora az igény a magyar dió oltványokra, hogy egyelőre nem tudjuk, lesz-e belőle elég. Kelet-Európa egyik legnagyobb dióoltvány-előállítójaként igyekszünk gondoskodni a megfelelő készletről, ezért szakembereink februárban már be is fejezték a dió kézben oltását. Célunk, hogy nemzeti kincsünket legjobb tudásunk szerint óvjuk és termesszük. Az ország hírnevét öregbíti a magas minőséget képviselő magyar dióoltvány, amelyre számos európai ország igényt tart, de természetesen mi mindig igyekszünk a magyar gazdákat előnyben részesíteni.” – magyarázta Kasztovszky Zoltán, az MKSZN ügyvezető igazgatója.

A kézben oltás magyar honosításának ötvenedik évfordulóján dr. Szentiványi Péter professzor elmondta, hiszi, hogy ezzel a módszerrel alapozta meg a hazai legjobb minőségű diókat. A világhírű szakember a népi megfigyelésekre építve végzett évtizedekig diónemesítést, amelynek során a parasztemberek által legértékesebbnek tartott diófákat hasonlította össze.

„A magyar parasztemberek már több száz éve szelektálják a diót úgy, hogy a legjobb diófáról magot vetnek, elültetik a fákat másfél-két méterre egymástól, aztán 10-15 év múlva a rosszul termőket kivágják.  Nekem csak kérdeznem kellett őket, hogy egy-egy faluban melyik ez a legtöbbet érő fa.  Hittem nekik, miért ne hittem volna? És utána én ezeket a fajtákat kereszteztem. Így született a Milotai 10-es vagy az Alsószentiványi 117-es, ezek ma a legkeresettebb fajták.” – mondta el dr. Szentiványi Péter, diónemesítő és termesztő.

A rómaiak által királyi diónak keresztelt héjas gyümölcs rászolgál az elnevezésre. A szilaj,  kemény fa királyi módon uralkodik a területén, akkora árnyékot vet, hogy semmi nem él meg alatta. Ezért nem érdemes más növényekhez túl közel ültetni. A dió régi termékenységi jelkép is. A népi mondás szerint, ha bőséges a diótermés, gazdag lesz a gyermekáldás.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.