Mákjuk volt… (Frissítve)

Február 24-26. között zajlik az idei Danubius Tanulóverseny három vendéglátós szakma (szakács, cukrász, felszolgáló) részvételével a Best Western Hotel Hungariában.

Ezúttal a tradíció, a pesti hagyományos fogások jegyében hirdették meg a háziversenyt, ezért e fő téma jegyében készültek az ételek a konyhán. Így került tanyasi szárnyas erőleves kacsamájas derelyével levesként a menübe, mogyoró vajban confitált harcsafilé, puliszkával, paprikamártással utána következőnek az ételsorban, lassan sütött főtt császárhús saját pecsenyelében, lencseraguval, krumplipürével főételként és sárgabarackos-mákos desszert valamint almás pite desszertként. Ebből az ételsorból a mákos desszert elkészítése különösen elsőrangú volt.


A szigorú ítészek közé a Vendég & Hotel szaklap képviselőjét is meghívták, így a vendég oldaláról lehetett bepillantást nyerni a fiatalok szakmai képzésének színvonalába. Pontozólapon értékelhettük a szakács, a cukrász valamint a felszolgáló munkáját, külön-külön pontozva a tartalmi elemeket és a vendégekkel való kapcsolatkialakítást.

Összegezve a látottakat: dicséretes az igyekvés, a szorgalom, azonban szakmai tapasztalatok terén van még mit tanulni a fiataloknak – ezért az idősebb generációnak „van feladva a lecke”, hogy az idei tanév végén záródó elméleti alapok után a kétéves gyakorlati munka során a tanulók mellett állva adják tovább tudásukat, tapasztalatukat.

A 42. Danubius Tanulóverseny végeredénye:

Felszolgálók:
1. Movik Noémi Best Western Hungária
2.Szloboda Gina Hotel Hilton
3. Csiki Brigitta Gundel étterem

Szakácsok.
1.Nyeső Imre Hotel Lővér
2.Patkó István Dávid Best Western Hungária
3.Bakó Gábor Hotel Sárvár

Cukrászok.
1.Stenczinger Timea Best Western Hungária
2.Józsa Nikolett Hotel Béke
3. Patkós Nikolett Gundel étterem

Az összetett versenyt a Hotel Best Western Hungária csapata nyerte. Számos külön díj is kosztásra került.

A képen a dijazott versenyzők Tóbiás János vezérigazgató helyettes és Krausz György a gyöztes szálloda igazgatójának társaságában


Hol isznak a legtöbb alkoholt Európában?

Hol isznak a legtöbb alkoholt Európában? 

Van tippje? Most egy friss felmérés adatai alapján eláruljuk a helyes megfejtést. És annyit segítünk, hogy közreadunk egy fotót az első helyen végzett ország fővárosáról.
A Wolt elindítja saját hirdetési szolgáltatását

A Wolt elindítja saját hirdetési szolgáltatását 

A vállalat bejelentette hogy elindítja a Wolt Ads-et annak érdekében, hogy partnerei növekedését és láthatóságát felgyorsítsa.
Rekordszámú nevezés a nemzetközi pálinkaversenyen

Rekordszámú nevezés a nemzetközi pálinkaversenyen 

Érkezett párlat Romániából, Szlovákiából, Szerbiából és Horvátországból is.
Munkatársakat keres a Mere, az orosz diszkont cég

Munkatársakat keres a Mere, az orosz diszkont cég 

A két hónapja feladott hirdetésben a Mere beszerzési menedzser pozícióra keres munkatársakat.
Új kávépörkölő csúcstechnológiával - Budaörsön

Új kávépörkölő csúcstechnológiával - Budaörsön 

Április 11-én nyitotta meg kávépörkölő üzemét és oktatóstúdióját Budaörsön a teljes egészében hazai tulajdonú Roastar Zrt.
A Beatles grafikusa tervezett sörösdobozokat a híres sörmárkának

A Beatles grafikusa tervezett sörösdobozokat a híres sörmárkának 

A limitált kiadású dobozok Nagy-Britanniában már megvásárolhatók.
Hagyományos eljárással készült egyedi tételek a METRO Év Borai

Hagyományos eljárással készült egyedi tételek a METRO Év Borai 

A két borválogatás ezúttal az olasz Veneto, illetve a magyar Villány lankáin termett szőlőkből készült.
Itt a vége: megtiltják az energiaitalok fogyasztását 18 év alatt

Itt a vége: megtiltják az energiaitalok fogyasztását 18 év alatt 

Tizennyolc év alattiaknak tilos lesz energiaitalt eladni – erről tárgyalt csütörtökön a parlament.
Első ízben adták át a Sakura-díjat

Első ízben adták át a Sakura-díjat 

A Toyota elvei mentén tüntetik ki a legkiválóbb magyar vendéglátókat
Érkezik a Mere? Minden, ami eddig tudható az orosz diszkontláncról

Érkezik a Mere? Minden, ami eddig tudható az orosz diszkontláncról 

Hogyan terjeszkedik Európában a hard diszkontlánc? Miben más a többi diszkonttól, mitől sikeres? Miért fontos számukra a magyar piac?

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.