Már bizonyítottunk, jöhet az eredményhirdetés

Széll Tamás nem örült, hogy első napon főztek a sorsolás alapján. Ráadásul a dobogóra esélyes, ötszörös győztes norvégok melletti konyhán. De a magyar csapat bizonyított: a zsűri ámulva nézte munkáikat - főként csapatunk vegán tálját.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kiválóan teljesített a magyar csapat a Bocuse d’Or első versenynapján, a világ élvonalában A Bocuse d’Or nemzetközi séfverseny lyoni döntőjének első versenynapján, kedden mutatta be a zsűrinek a magyar csapat a tálon felszolgált húsételt és a tányéron kínált vegán fogást. A Széll Tamás vezette csapatnak sikerült mindent a tervek szerint végrehajtania, ennek megfelelően bizakodva várják a magyarok a szerdai eredményhirdetést.

 

A kétévente megrendezésre kerülő világverseny szabályai szerint 5 óra 35 perc állt rendelkezésükre, hogy elkészítsék a két fogást, a bresse-i csirkéből készült húsételt és a vegán tányértémát, amelyhez több mint 140 növényi összetevőből válogathattak a felkészülés során.

 

Hungary !#bocusedor

Bocuse d'Or (@bocusedor) által közzétett fénykép, 2017. Jan 24., 06:28 PST

A versenynap erősségét mutatja, hogy a 24 döntős csapatból a kedden porondra lépő 12 között kaptak helyet a hét alkalommal győztes franciák, az ötszörös győztes norvégok, illetve a számtalan alkalommal a dobogón végző svéd és dán csapatok, vagy épp az utóbbi években a gasztronómiai érdeklődés középpontjába került Japán is. Azaz csupa olyan nemzettel küzdött egy napon a magyar csapat, amely az idén 30 éves versenyben már gazdag tapasztalattal bír és komoly eredményeket mutatott fel.

A dán és a norvég tálca:

 

Danemark ! #bocusedor

Bocuse d'Or (@bocusedor) által közzétett fénykép, 2017. Jan 24., 06:01 PST

 

Norway ! #bocusedor

Bocuse d'Or (@bocusedor) által közzétett fénykép, 2017. Jan 24., 06:18 PST

Bár a sors hozta úgy, hogy az első versenynapra ilyen hihetetlen erős mezőny állt össze, a szerdán versenyző országok csapatai között is van néhány nagy gasztronómiai múltú, tapasztalt nemzet. A magyar csapatnak most valóban a világ élvonalában kell helyt állnia.

A mind fizikailag, mind lelkileg megterhelő, minden mozdulatában összepróbált, óramű pontossággal zajló csapatmunka során a magyar versenyzőknek sikerült véghezvinniük a többhetes felkészülés során kialakított elképzeléseiket, és mind a két kompozíciót magas színvonalon, a rangos nemzetközi zsűri elvárásainak megfelelve kivitelezni. Az idei verseny során különösen fontos elvárás a nemzeti karakter megjelenítése a tál és a tányér témájában. A hazai csapat ezt a magyar gasztronómiai kultúra egyik tradicionális elemének, a savanyításnak jelentős használatával, illetve a magyar erdő hangulatának és alapanyagainak beemelésével kívánta érvényre juttatni, amit maradéktalanul sikerült is megvalósítaniuk. Ennek megfelelően került a „Gyökerek és levelek alatt” elnevezésű vegán témába többek között tokaji bor, tokaji ecet, tökmag, savanyított erdei medvehagyma, zeller, magyar szarvasgomba és paprika, míg a „Magyar téli erdő” fantázianevű húskompozícióba a tokaji furmint és aszú, mangalica sonka és szalonna, kacsamáj és savanyított gyökérzöldségek. Közben olyan nehézségek és nem várt fordulat is szerepet játszott, miszerint karácsony előtt betiltották a verseny szervezői a faszenes grill használatát - erre épült a magyarok versenymunkájának egyik fontos elem, és nem engedték végül a menü receptúrárájának alapanyagai közé a csicsókát, ami szintén jó lett volna Tamáséknak, mert a magyar versenymunkában szerepelt volna.

Az első versenynapot követően mind a tálalást és a gasztronómiai kiválóságot pontozó kóstoló zsűri, mind a versenykonyhában végzett munka tisztaságát, fenntarthatóságát és higiéniáját értékelő konyhai zsűri meghozza pontszámait, azonban ezeket kizárólag a szerdai, második versenynapot követően, a végső eredményhirdetés alkalmával ismerheti meg a közönség – így tehát van még miért izgulnia mind a magyar csapatnak, mind azoknak a hazai szurkolóknak is, akik minden eddiginél népesebb tömegben.

A magyar csapat európai győzelme miatt nemcsak Széll Tamásék szereplését övezi hatalmas várakozás, de a magyar gasztronómia iránt is megnövekedett az érdeklődés. A versenynek otthont adó nemzetközi gasztronómiai vásár, a SIRHA területén felállított magyar standnál folyamatos volt az érdeklődés, itt a magyar borok mellett a hazai alapagokból készített fogásokat is kóstolhattak a látogatók.

Az elkészült ételek összetevői:

Vegán téma

„Gyökerek & Levelek alatt”

Grillezett zeller, magyar szarvasgomba, savanyított erdei medvehagyma & tökmag * Cékla, gombák, sült fokhagyma & virágok roppanós levélkével * Sárgacékla & Hagymadzsem savanyított bodzával, Tokaji furmint, paprika & mustármag * Körte petrezselyem olajban konfitálva petrezselyemszárral * Pirított póréhagyma, fekete bors & savanyított citrom * Roppanós „gyökér” & csicsókapüré * „Dió” & Gombazselé * Tokaji ecet gyöngyök & savanyított répák Mártás Petrezselyemkrém * Grillezett zellermártás dióval & magyar szarvasgomba  

Hús téma

Bresse- i csirke & Tenger gyümölcsei 

Tokaji furmint & aszú, mangalica sonka & szalonna, tökmag, kacsamáj & paprika ”Magyar téli erdő” Grillezett csirkecomb, szárny & belsőségek Homár, fűszerek & erdei gombák * Csirkemell mozaik ropogós csirkebőrrel, csirkezsír & roppanós „tölgyfalevélkék” * Folyami rák paprikával, petrezselyem krém & homárhab Köretek Sárgacékla & hagymadzsem savanyított gyökérzöldségekkel, Kisasszondi sajtmártás & magyar szarvasgomba * ”Tartlet virág” Marinált zöldborsó savanyított citrommal & mangalica sonka & csicsókapüré * Céklazselé meggyecettel, sült kacsamáj & zöldalma, mustár- és tökmag, sóskavirág Mártás: Csirke jus grillezett csirkecombbal, Tokaji furmint & aszú, fekete bors, savanyított fenyő & barnított vaj

Forrás: Vendég & Hotel


Ezt a várost is meghódította a gyorsétteremlánc

Ezt a várost is meghódította a gyorsétteremlánc  

Második éttermét nyitja a BURGER KING Zalában.
Dobja a mobilját a dobozba, és figyeljen szeretteire egy jó ebéd vagy vacsora közben!

Dobja a mobilját a dobozba, és figyeljen szeretteire egy jó ebéd vagy vacsora közben! 

Pihennek a mobilok, szárnyra kapnak a családi kapcsolatok - üzeni a VakVarjú éttermek stábja a Mobil Off Élmény On hét alkalmával.
Jöhet három izgalmas mocktail recept?

Jöhet három izgalmas mocktail recept? 

Hol vannak már azok az idők, amikor, ha nem akartunk alkoholt inni, akkor csak a víz vagy az üdítő marad?
Hol isznak a legtöbb alkoholt Európában?

Hol isznak a legtöbb alkoholt Európában? 

Van tippje? Most egy friss felmérés adatai alapján eláruljuk a helyes megfejtést. És annyit segítünk, hogy közreadunk egy fotót az első helyen végzett ország fővárosáról.
A Wolt elindítja saját hirdetési szolgáltatását

A Wolt elindítja saját hirdetési szolgáltatását 

A vállalat bejelentette hogy elindítja a Wolt Ads-et annak érdekében, hogy partnerei növekedését és láthatóságát felgyorsítsa.
Rekordszámú nevezés a nemzetközi pálinkaversenyen

Rekordszámú nevezés a nemzetközi pálinkaversenyen 

Érkezett párlat Romániából, Szlovákiából, Szerbiából és Horvátországból is.
Munkatársakat keres a Mere, az orosz diszkont cég

Munkatársakat keres a Mere, az orosz diszkont cég 

A két hónapja feladott hirdetésben a Mere beszerzési menedzser pozícióra keres munkatársakat.
Új kávépörkölő csúcstechnológiával - Budaörsön

Új kávépörkölő csúcstechnológiával - Budaörsön 

Április 11-én nyitotta meg kávépörkölő üzemét és oktatóstúdióját Budaörsön a teljes egészében hazai tulajdonú Roastar Zrt.
A Beatles grafikusa tervezett sörösdobozokat a híres sörmárkának

A Beatles grafikusa tervezett sörösdobozokat a híres sörmárkának 

A limitált kiadású dobozok Nagy-Britanniában már megvásárolhatók.
Hagyományos eljárással készült egyedi tételek a METRO Év Borai

Hagyományos eljárással készült egyedi tételek a METRO Év Borai 

A két borválogatás ezúttal az olasz Veneto, illetve a magyar Villány lankáin termett szőlőkből készült.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.