hirdetés

Megédesítették az év végét

Csokoládékészítésre hívta partnereit a Ciprusi Idegenforgalmi Hivatal és az Aegean Airlines.

hirdetés

A meghívott utazási irodák képviselőit a tevékeny édes percek előtt Ács Viktória a ciprusiak nevében, Kovács Kriszta pedig a görög légitársaság nevében köszöntötte. A Ciprusi Idegenforgalmi Hivatal magyarországi képviselőjének vezetője elmondta, 3,4 millió vendégérkezés számmal zárják az évet a szigeten, ebből a magyarok száma 2017-ben 14 500 volt, ami 15 százalékkal több, mint a korábbi évben. A légitársasággal kapcsolatbanehhez Kovács Kriszta hozzátette, Magyarországról több mint 20 százalékos forgalomnövekedést könyvelhetnek el szintén az előző évhez képest, és Budapestről, athéni csatlakozással, már 31 görög úticél érhető el az Argean járataival.

Akcióban a bonbont töltő csapat
Akcióban a bonbont töltő csapat

A három csapatba osztott társaság első része "szakértő módon" temperálta a csokoládét a Szamos Kossuth téri bemutató marcipánkonyháján, a következő csoport lelkesen megtöltötte a formákat csokival, a harmadik társaság tagjai addig marcipánt "gyúrtak" formára pálinka hozzáadásával, majd ezt töltötték be bonbonnak.

A csokikészítő utazási irodások
A csokikészítő utazási irodások

Végül az egész társaság az elkészült finomságot mind megette.

Vágó Ágnes
a szerző cikkei

(forrás: Vendég & Hotel)
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Ön szerint az éttermesek/szállodások felkészültek a GDPR-ra?

Kiadónk társoldalai