Norbi neve eltűnik az Update mellől

Schobert keresztneve eltűnik az Update elől. Geszti Péter kreativitása és Norbi háttérbe vonulása áll a háttérben.

A Bors írta meg elsőként, hogy februártól a Norbi Update már csak simán Update lesz. Ezzel párhuzamosan pedig a márka arculata és csomagolása is változni fog. Ezt egy kampány fogja bevezetni, amit Geszti Péter irányít.

A lap emlékeztet, hogy a Geszti és Schobert együttműködését sugallta az a Facebook-videó is, amelyben közösen szerepeltek decemberben. Továbbá az új arculat részben már látható Schobert Bajcsy-Zsilinszky úton található boltján.

Schobert háttérbe szeretne vonulni, ezzel indokolta a döntést. De feltehetően az is számít, hogy nem minden esetben tesz jót egy márkának, hogy egy változó megítélésű ember személyéhez kötődik már a nevében is, mégha az a tulajdonosa is.

Schobert amúgy nagyon lelkesen beszélt a nemsokára bemutandó reklámfilmről, "amiben összesen 30 helyszínen több mint 200 ember szerepelt". "Óriási internetes és televíziós kampányunk lesz, februártól nem tud majd az ember olyan helyre kapcsolni, ahol nem a megújult Update lesz majd" - tette hozzá. Azt is elmondta a Borsnak, hogy szerinte Gesztinek nem a pénz az elsődleges, hanem a kreativitás és a siker, illetve hogy Geszti sosem vallott még kudarcot.

Forrás: kreativ


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.