Növekvő borászati támogatások

(MTI) - Két év múlva, 2014-től a Közös Agrárpolitika (KAP) következő pénzügyi időszakában 29 millió eurót - több mint 8,5 milliárd forintot - kapnak évente a magyar borászatok - tájékoztatta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) pénteken az MTI-t.

A közlemény szerint a kormány a témáról folytatott tárgyalások alatt folyamatosan arra törekszik, hogy a támogatások tervezésekor minél nagyobb mozgásteret biztosítson a szőlészeknek-borászoknak - mondta a közlemény szerint Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár pénteken Cegléden, a Kökény és fia Családi Borászat pinceavatóján.
A tervek szerint az Európai Unió 2015-től eltörölné a szőlőtelepítési szabályozást, ami a tömegborok előállítóinak kedvezne. Ezért a VM a szakmai szervezetekkel teljes egyetértésben ellenzi a szőlőtelepítés liberalizációját - közölte az államtitkár.
Utalt arra: több mint egymilliárd forint jut az idén borászati gépek, technológiai berendezések beszerzésére. Nagyobb arányban kaphatnak támogatást borászati fejlesztésekre a mikro-, kis- és középvállalkozások. Kiszélesítették azoknak a körét, akik az üzemüket modernizálhatják. Hozzátette: a tárca már dolgozik azokon a feltételeken, amelyek lehetővé teszik, hogy a 2012 és a 2013-ban szerkezetátalakítást végrehajtó termelők is támogatáshoz jussanak.
A közlemény kitér arra is: a VM célja, hogy minden, a szőlő- és bortermelők számára felszabadítható forrást a szőlőültetvények megújítására lehessen fordítani. Ezért a szaktárca mintegy egymilliárd forintot csoportosított át azoknak a gazdálkodóknak, akiknek ez irányú kérelmét a keret kimerülése miatt tavaly elutasította a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH).
Az idén 22,5 millió euró (mintegy 6 milliárd forint), 2013-ban pedig 22 millió euró (mintegy 5,5 milliárd forint) áll rendelkezésre a jóváhagyott egyéni tervekben foglalt intézkedések megvalósítására. A szőlő- és bortermelők így az idén és jövőre a pótlólagos forrással együtt mintegy 13 milliárd forintos forráshoz jutnak ültetvényeik átalakítására.
Czerván György beszélt arról is, hogy a tavalyi szüret óta már azok a borászatok is maguk választhatták meg, milyen módszerrel semmisítik meg a törkölyt, amelyek 1.000 hektoliter felett termelnek bort. A gazdák és a szakmai szervezetek kérésére a VM módosította a borkészítéskor keletkező melléktermékek kivonási kötelezettségéről szóló rendeletet.
Az államtitkár jelezte: már Brüsszelben van a 35 ismert és használt bornév termékleírása is. Ezek közül öt, oltalom alatt álló földrajzi jelzés (OFJ), és 30, oltalom alatt álló eredet-megjelölés (OEM) kategóriába tartozik. Magyarország érdeke, hogy a szóban forgó termékleírások jók legyenek, mert ezekkel tudja hagyományos borait megvédeni, és a komoly értéket képviselő földrajzi eredet-megjelöléseit, piacon tartani, fejleszteni.
A VM kezdeményezésére egyszerűbbek lettek a termelői borkimérés szabályai: ez év január 1-jétől a bortermelők használatában, vagy tulajdonában lévő üzlethelyiségekben is működhet borkimérés. Az intézkedéssel javultak a gazdák értékesítési feltételei, mert pincéjüktől távol, közvetlenül a fogyasztóknak is árulhatják boraikat - fogalmazott az államtitkár.
Emellett nem kell a 2011. december 1. után árusított borokra forgalomba hozatali járulékot fizetni. Az Országgyűlés döntésével jelentősen csökkent az ágazatot sújtó pénzügyi teher.
A tárca a közeljövőben módosítja a bortörvényt. Így tovább csökkennek a vállalkozók adminisztratív költségei, átláthatóbbá válik a törvényi szabályozás és egyszerűsödik a borszőlőültetvények telepítésével és kivágásával kapcsolatos ügyintézés is - áll a közleményben. (MTI / VM)


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.