Nyitva a Bobajka

A tarcali Andrássy Kúria & Spa megújulásának során étterme is új köntösbe bújt. Nevét az egyik legismertebb magyar desszert egy helyi verziójáról kapó Bobajka étterem alapkoncepcióját a helyi és magyar hagyományőrzés képezi.

Ez menüsorában is megjelenik, amelyről Varjú Imre séf és csapata gondoskodik. A bobajka vagy más néven mákos guba, az étterem specialitása mellett, a régiós különlegességek és a Tokaji borrégió egyedei ízvilága is helyet kap majd a bor-, illetve étlapon. 

„Igyekeztünk a régió hagyományait megjeleníteni az ételek között, hiszen vidéki étteremként szinte kötelességünknek érezzük, hogy a helyi gasztronómiai elemeket ne csak megőrizzük, de népszerűsítsük is. Rendkívül finom és egyedülálló fogások és ízek találhatók meg országszerte az egyes területeken, ezeket pedig kár lenne veszni hagyni!” – emelte ki Varjú Imre, a Bobajka étterem séfje.

Ehhez az élményhez azonban nem csak az ételek, de természetesen az italok is jelentősen hozzájárulnak majd.

„A Tokaji borvidék hazánk egyik legkiemelkedőbb és legsokrétűbb borrégiója” – emelte ki Langó Tamás a BHM Zrt. vezető sommelier-je, majd hozzátette: „Az italok válogatásánál nem csak arra figyeltünk, hogy az étterem menüsorához tökéletesen illeszkedjenek, de arra is nagy hangsúlyt fektettünk, hogy a tokaji borok legjobbjai kerüljenek a vendégek poharaiba, borlapunkon széleskörűen prezentálva a környék pincéit. Ezzel is szeretnénk a helyi hagyományokat és a borvidék örökségét tovább éltetni. 

 Az étteremről 

Az Andrássy Kúria & Spa Bobajka étterme teljesen új arculattal, valamint két új egységgel – egy komoly bankett kapacitással bíró teremmel és egy utcára nyíló kávéházzal – kibővülve várja vendégeit. Mivel Tokaj-Hegyalja történelmi borvidék az UNESCO által kinyilvánított világörökségi terület, az étterem és maga az Andrássy Kúria & Spa is a helyi lokális és regionális termékekre, a hagyományok megőrzésére fókuszál. A Bobajka étterem ízeivel és receptjeivel is törekszik arra, hogy a borrégió örökségét és különleges hangulatát átadja látogatóinak és egy felejthetetlen ízutazás élményét biztosítsa. A regionális ételek egy modern és friss köntösbe bújtatva kerülnek a vendégek elé, megújulva, mégis hagyományosan. A régiós és magyar ételek mellett a populáris fogások és a különféle étrendekbe is könnyen beilleszthető ételek is megjelennek, minőségükről pedig Varjú Imre séf és csapata gondoskodnak.

Az étterem borkoncepciója

Az étterembe az alapanyagok beszerzése helyi termelőktől történik, de emellett a poharakba kerülő borok is a legkiválóbb helyi pincészetekből érkeznek. A kínálatot erősen meghatározza a kúria lokációja, így a friss alapanyagokból komponált gourmet fogások mellé kizárólag a világörökségi területté nyilvánított borvidék legnemesebb italai kerülhetnek. A kiváló borok menübe illesztéséről Langó Tamás, Executive Sommelier gondoskodik, akinek személye jelenti a garanciát arra, hogy a kúriában az ételekhez leginkább passzoló, azokkal harmóniában lévő bor kerüljön a vendégek poharába.

 

 

Forrás: BDPST / Turizmus Online


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.