Optimista borászok

Az idei év a borágazat számára várhatóan jobb lesz, mint a tavalyi, de a terméskilátásokról bővebb információt még nem lehet adni, mivel a szüretig még sok idő van hátra - mondta Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Annyit azonban megjegyzett: a múlt év decemberi, illetve az idén májusi fagyok mintegy ezer hektáron károsították a szőlőültetvényeket. Ez pedig máris rontotta az idei terméskilátásokat. A múlt év viszont kifejezetten rossz volt a magyar borágazat számára, a pincékbe a szokásos bormennyiségnek mintegy a fele 1,6 millió hektoliter került - adta hírül a Privátbankár.

A szakember közölte: a múlt évben igen kevés szőlő termett, ezért a felvásárlási árak - relatíve - magasak voltak. A fehérszőlő esetében 100-120 forintos, míg a kékszőlő esetén 200 forint körüli volt a felvásárlási ár. A magyar szőlőből - a kevesebb termés miatt - jelentős mennyiség került a környező országokba is, mivel több szomszédos ország felvásárlói is megjelentek a magyar piacon vevőként.

A kevesebb bormennyiség miatt az ágazat árbevétele is csökkent. A szokásos 90 milliárd forintos éves árbevétel tavaly 60-70 milliárd forintra esett vissza a becslések szerint - írja a Privátbankár.

Az ágazat helyzetét nehezíti a HNT főtitkára szerint az is, hogy több, versenyhátrányt okozó körülménnyel is meg kell küzdeniük a borászoknak. Példaként említette az alkalmi munkavállalás szabályozását, a magas hazai áfát és borminősítési díjat. Ez utóbbi már Ausztriában is olcsóbb, mint Magyarországon - jelezte. Emellett a szükséges adminisztráció egy borász aktív munkaidejének mintegy a felét teszi ki. (forrás: Privátbankár)


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.