Ősztől ismét Hadik Brunch

Újraindul a programsorozat a népszerű pesti kávéházban.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Hadik egyike Budapest nagy irodalmi kávéházainak, mely az 1920-as években élte fénykorát. Bár a kávéjáról az a hír járta, hogy rossz, a hely még így is legendássá vált, elsősorban azoknak köszönhetően, akik ide jártak. A Hadik törzsvendége volt többek között Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond és Déry Tibor. A Hadik fénykora után 2010-ben nyitott ki újra, majd 2016 óta teljesen átalakítva, új belső térrel és új programokkal várja vendégeit. A Hadik küldetése, hogy fejet hajtva a múlt előtt folytassa az irodalmi hagyományt, ám nem szeretne megfeledkezni azokról a kortárs művészekről, akik máig a törzsvendégeket képzik. Így került a Hadik falára a Saul fia forgatókönyvének első két oldala, amit Nemes Jeles László azért ajándékozott a kávéháznak, mert a könyv nagy részét itt írta.

A céljuk, hogy az irodalmat, a művészetet és a klasszikus kávéházi kultúrát kortárs környezetbe helyezzék. Évente több száz művészeti eseményt - irodalmi esteket, kiállításokat, koncerteket - szerveznek, melyeken rendszeresen száznál is több vendég jelenik meg. Az átalakítással egy időben született meg a Hadik Brunch – művészetet reggelire! ötlete, mely egy havi egyszer, szombat délelőtt jelentkező programsorozat. A legjobb beszélgetések mindig az étkezőasztal körül zajlanak, így ezeken a művészeti programokon a vendégek együtt reggelizhetnek a meghívott művészekkel, miközben egy pódiumbeszélgetés zajlik, a megszokottnál sokkal kötetlenebb stílusban. A program egyedi ötvözete a minőségi gasztronómiának és a művészeti élményeknek.

A Hadik Brunch eddigi vendégei Szily László, Kepes András, Palya Bea, Závada Péter, Nádasdy Ádám, Závada Pál, Török Ferenc, Szöllősi Mátyás, Fluor, Tariska Szabolcs, Péterfy-Novák Éva, Szentesi Éva, Borbély Alexandra, Trokán Nóra, Pálmai Anna, Szabó Győző, Rezes Judit, Totth Benedek, Tompa Andrea, Korniss Péter, Mátyássy Áron voltak.

Szeptemberben a Brunchot A Pál utca fiúknak szentelik, amit szeptember 29-én, 11 órától tartanak. A Vígszínházban 2016 óta töretlen sikerrel játsszák az előadást, a Brunch vendége lesz Vecsei H. Miklós, aki Nemecseket játssza az előadásban és Grecsó Krisztián, aki színpadra írta Molnár Ferenc klasszikusát.

Októberben Nemes Jeles Lászlóval beszélgetnek az új filmje apropóján, novemberben Simon Márton legújabb kötete lesz a téma, decemberben pedig Barabás Zsófi, Faur Zsófi és Oltai Kata lesznek a vendégek. A Hadik Brunch szerkesztője Ott Anna, a Hadik művészeti vezetője.

A Hadik, ahogy az már hagyomány, idén is megtartja, ez évben már harmadszor a Hadik Utcabált, aminek keretén belül szeptember 7-én délutántól egészen zárásig olyan zenészek váltják egymást a színpadon, mint a Barbi és Jancsó (Blahalousiana), Kodachrome (Simon and Garfunkel számok), Henri Gonzo és Daniel (Fran Palermo akusztik), Parno Graszt és Ábáse DJ set.

A Juhász Anna vezette Hadik Irodalmi Szalon már nyolcadik éve, így idén is havi egyszer várja vendégeit. A Szatyor Bár Buda romkocsmája, egy darabka a bohém, szabadelvű, hipszter városi létből, aminek történetesen még múltja is van, hiszen Karinthy is itt poharazott száz éve. A Szatyor Bár képzőművészeti programjai a Bartók Béla út másik oldalára a Szatyor Art Space-be költöztek át, szeptembertől kéthavonta új kiállítások nyílnak együttműködve a Bartók Béla Boulvard Egyesülettel. Az élőzene már szinte hagyomány, így kéthetente szombaton a legújabb és legizgalmasabb zenei formációkkal találkozhatnak az érdeklődők.

Forrás: Turizmus Online


Csak most került az italpiacra - már nyert is egy rangos nemzetközi versenyen

Csak most került az italpiacra - már nyert is egy rangos nemzetközi versenyen 

Merész döntés volt a versenyre nevezni egy piacra került új termékkel - de bejött.
Ezt a várost is meghódította a gyorsétteremlánc

Ezt a várost is meghódította a gyorsétteremlánc  

Második éttermét nyitja a BURGER KING Zalában.
Dobja a mobilját a dobozba, és figyeljen szeretteire egy jó ebéd vagy vacsora közben!

Dobja a mobilját a dobozba, és figyeljen szeretteire egy jó ebéd vagy vacsora közben! 

Pihennek a mobilok, szárnyra kapnak a családi kapcsolatok - üzeni a VakVarjú éttermek stábja a Mobil Off Élmény On hét alkalmával.
Jöhet három izgalmas mocktail recept?

Jöhet három izgalmas mocktail recept? 

Hol vannak már azok az idők, amikor, ha nem akartunk alkoholt inni, akkor csak a víz vagy az üdítő marad?
Hol isznak a legtöbb alkoholt Európában?

Hol isznak a legtöbb alkoholt Európában? 

Van tippje? Most egy friss felmérés adatai alapján eláruljuk a helyes megfejtést. És annyit segítünk, hogy közreadunk egy fotót az első helyen végzett ország fővárosáról.
A Wolt elindítja saját hirdetési szolgáltatását

A Wolt elindítja saját hirdetési szolgáltatását 

A vállalat bejelentette hogy elindítja a Wolt Ads-et annak érdekében, hogy partnerei növekedését és láthatóságát felgyorsítsa.
Rekordszámú nevezés a nemzetközi pálinkaversenyen

Rekordszámú nevezés a nemzetközi pálinkaversenyen 

Érkezett párlat Romániából, Szlovákiából, Szerbiából és Horvátországból is.
Munkatársakat keres a Mere, az orosz diszkont cég

Munkatársakat keres a Mere, az orosz diszkont cég 

A két hónapja feladott hirdetésben a Mere beszerzési menedzser pozícióra keres munkatársakat.
Új kávépörkölő csúcstechnológiával - Budaörsön

Új kávépörkölő csúcstechnológiával - Budaörsön 

Április 11-én nyitotta meg kávépörkölő üzemét és oktatóstúdióját Budaörsön a teljes egészében hazai tulajdonú Roastar Zrt.
A Beatles grafikusa tervezett sörösdobozokat a híres sörmárkának

A Beatles grafikusa tervezett sörösdobozokat a híres sörmárkának 

A limitált kiadású dobozok Nagy-Britanniában már megvásárolhatók.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.