Palacsintából Budavári Siklót

Idén is megrendezik a palacsintafesztivált a Nógrád megyei Mátraterenyén, a szombati rendezvény palacsintasütő-versenyén a fő téma ismét Magyarország lesz - közölte az MTI-vel a szervező Nádújfaluért Baráti Egyesület elnöke.

Gyurcsák Tamás tájékoztatása szerint a "Süsd meg Magyarországot" témára az elmúlt két évben olyan nagyszerű alkotások születtek, mint a Szent Koronát ábrázoló kreáció, a palacsinta puli, valamint a hollókői ófalu egy részletét vagy a Budavári Siklót formázó palacsintaépítmény. Mint elmondta, szombaton már reggel kilenc órától sercegnek a sütők, és minden résztvevő megkóstolhatja a kisült palacsintákat.

A Mátraterenye nádújfalui településrészén tartott fesztiválon délben kezdődnek a színpadi programok, a hivatalos megnyitót követően a vendégek eltáncolhatják a palacsintatáncot is a csapatok tagjaival. Este Nagy Feró és a Beatrice ad koncertet, majd a 90-es évek slágereit felvonultató parti zárja a fesztivál programjait, amelyek között lesz operett, nóta, rockabilly-show, tűzzsonglőr- és kutyás bemutató, valamint gyerekkoncert is.

A látogatók megnézhetik Nádújfaluban a Nógrádikum címmel kitüntetett fakazettás mennyezetű templomot, a fából készült haranglábat, és a helytörténeti kiállítást is.

Forrás: Vendég & Hotel/MTI


Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.
Törzshely a Pesti Broadway-n

Törzshely a Pesti Broadway-n 

Március 23-a este, egyetlen karszalag megvásárlásával részt vehetünk a Színházak Éjszakája összes eseményén.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.