Súlyos súlyprobléma

Az elhízottak aránya Európában a felnőtt lakosság körében Magyarországon a legmagasabb, globálisan pedig az USA, Mexikó és Új-Zéland után a negyedik helyen állunk. Az elhízás számos betegség kialakulásával függ össze, így a társadalombiztosításra rótt terhe is jelentős. A 2019-es Európai Elhízás Elleni Napon a Nemzetközi Édesítőszer Szövetség (ISA) ismét két elhízástudományi társasággal fogott össze.

Napjainkban Európában a népesség több mint 50 százaléka legalább túlsúlyos és több mint 20 százaléka elhízott, de a becslések alapján az utóbbiak aránya 2030-ra 50 százalékra nőhet, sőt, egyes államokban elérheti a 89 százalékot is. Magyarországon szintén egyre rosszabb a helyzet: az OECD jelentése szerint az elhízottak aránya Európában hazánkban a legmagasabb, globálisan pedig az USA, Mexikó és Új-Zéland után a negyedik helyen állunk.

A világszervezet adatai szerint a felnőtt magyar lakosság immár 30 százaléka elhízott, a túlsúlyosak aránya pedig – az elhízottakkal együtt – ennek duplája. A gyermekek körében sem jó a helyzet, hiszen 3 éves kor felett az életkorral párhuzamosan nő a túlsúlyosak, elhízottak aránya. Ez azt jelenti, hogy miközben a teljes gyermekkorú populációban minden negyedik-ötödik érintett, addig a 15-16 éves lányok között már a 30 százalékot közelíti a súlytöbblettel rendelkezők aránya. Az életkor előrehaladtával történő súlygyarapodás felnőttkorban sem áll meg, hiszen míg a 18-34 évesek harmada túlsúlyos vagy elhízott, addig a 65 évesnél idősebbek között már 10 emberből 8-at érint ez a probléma.

 

Az Európai Elhízás Elleni Nap (2019. május 18.) célja, hogy felhívja a figyelmet az elhízás okozta problémákra, betegségekre, a megelőzési lehetőségekre. Bár kialakulása számos esetben olyan tényezőknek tudható be, amelyeket az egyén nem tud befolyásolni, az egyik leggyakoribb oknak az energiaegyensúly hiánya, vagyis a mozgásszegény életmód és a túlzott kalóriabevitel kombinációja számít. Fontos, hogy az elhízásnak és a súlyfeleslegnek közvetlen hatása van az egészségre és a várható élettartamra, valamint kapcsolatban áll a szív- és érrendszeri megbetegedések, a cukorbetegség, néhány rákfajta, illetve egyes ízületi rendellenességek kockázatának növekedésével.

Az elhízás nem csupán az egyén egészégi állapotára van negatív hatással: az EU-ban az ezzel járó egészségügyi kiadások és a munkából való kiesés évente 70 milliárd eurót emésztenek fel. Magyarországon szintén sokba kerülnek az elhízás negatív egészségügyi hatásai – hívja fel a figyelmet a Nemzetközi Édesítőszer Szövetség (ISA). Az elhízott vagy túlsúlyos betegek ellátásának költsége meghaladja a 200 milliárd forintot, ami az egészségbiztosítási alap kiadásainak közel 12 százalékának, illetve bruttó hazai termék 0,7 százalékának felel meg. A betegek ezen felül legalább 22 milliárd forinttal járultak hozzá a kezelésükhöz. A valódi költségek ráadásul ennél lényegesen nagyobbak lehettek: akár az összes egészségügyi közkiadás 15–18 százalékát, illetve a bruttó hazai termék legalább 1 százalékát elvihették.

Forrás: Nemzetközi Édesítőszer Szövetség


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.