Szabadegyetem a Kárpát-medence borászainak

Csaknem 100 kárpát-medencei magyar borászat vett részt április 20-22. között a szőlész-borász rendezvényen Ópusztaszeren.

Csaknem 100 kárpát-medencei magyar borászat vett részt április 20-22. között a szőlész-borász rendezvényen Ópusztaszeren, a hagyományteremtő jelleggel életre hívott szakmai fórum és képzés célja, hogy erősítse az anyaországi és a határon túli magyar borászatok közötti együttműködést, illetve elősegítse az együttes nemzetközi piacra lépéshez szükséges közös árualapok feltérképezését - közölte a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH).  

A Szabadegyetemen neves magyar és külföldi szakemberek, elismert borászok ismereteik és szakmai tudásuk átadásával segítik a fiatal borászok jövőbeli tevékenységét. A fiatal borászok így a "dűlőtől a pohárig" elv mentén megfelelő szakmai alapot kaphatnak a borágazat szegmenseiben. Az MNKH közleménye szerint a kormány által meghirdetett kárpát-medencei gazdaságfejlesztési program pályázatai nagyban segítik a határon túli borászatok fejlesztését, a határon túli magyar cégek modernizálhatják vállalkozásukat, valamint földterületet, munkaeszközöket, gépeket, technológiákat vásárolhatnak. A gazdaságfejlesztési program kölcsönös előnyöket biztosít az anyaországi és határon túli magyar borászatoknak is; a régiós gazdasági környezet minden szereplőt érdekelté tesz a hosszú távú együttműködések kialakításában, ami elengedhetetlen a Kárpát-medence, és ezen keresztül Magyarország gazdaságának további fejlődéséhez - idézi a közlemény Oláh Zsanettet, a MNKH vezérigazgatóját.

Hernyák Tamás, a Junibor Fiatal Borászok Egyesületének elnöke a közlemény szerint azt hangsúlyozta, hogy az egyesület alapértékei a közösségi gondolkodás, az összefogás, a nyitottság és a magyar bor fejlődésének az ügye. "A szabadegyetem éppen ezért a legfontosabb rendezvény számunkra, hiszen pontosan ezeket az értékeket közvetíti, úgy, hogy közben a külhonban élő magyar borászokkal is megismerkedhetünk, szorosabb kapcsolatot teremthetünk" - mondta.

Forrás: Vendég & Hotel/MTI


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.