Újra itt a Bajai Halfőző Fesztivál!

„A jó halászléhez végy egy kanál jókedvet, egy csipet humort és egy nagy adag lelket” – tartják Baján és szerencsére sokan hallgatnak a jó tanácsra. Évente nagyjából 2000 helyi és látogató bográcsában rotyog egyszerre a halászlé a Bajai Halfőző Fesztiválon. Hamarosan újra felizzanak a fahasábok az étel alatt: maga a halfieszta már július 10-én, csütörtökön kezdetét veszi, ám a „nagy nap”, a közös főzés ezúttal is szombaton (július 12.) lesz. 

A Bajai Halfőző Fesztivál 1996 óta csábítja látogatók ezreit a városba. A város alapításának 300. évfordulójának tiszteletére szervezték meg az első halfőzést, amiből hamar hagyomány lett. Mint ahogy az esemény hivatalos neve - Családbarát Bajai Halfőző Fesztivál - is mutatja, a 19. találkozón a családok szórakoztatásáé a főszerep.

A rendezvény Baja össznépi ünnepe, a belváros minden talpalatnyi helyét bográcsok lepik el. Este hat órakor egyszerre gyújtanak be az alkalmi szakácsok, főz és kóstol az egész város. A méltán híres bajai halászlé a régi hagyományokat követve legalább ¾-ed részben pontyból készül és bőven kerül a bográcsba tészta is.

A gasztronómiai élmény mellett a Családbarát Bajai Halfőző Fesztivál kulturális esemény is. A zenei program – komoly-, folklór és könnyűzenei koncertek, tánc – már csütörtökön elkezdődik, és egészen vasárnapig folytatódik. A fesztiválon fellép többek között: Tolvai Reni, a Roy&Ádám Trió, a Fish!, Kállay-Saunders András és a Budapesti Operettszínház művészei.

A magyar hal kiváló minőségű, mégis keveset fogyasztunk belőle. Magyarország uniós társfinanszírozással megvalósuló Halászati Operatív Programja (HOP) - amelynek fő célja a halfogyasztás népszerűsítése - kiemelt feladatának tekinti, hogy a finom és egészséges hazai halból készült ételek minél gyakrabban és minél több változatban kerüljenek a családok asztalára. Baján és pláne a Halfőző Fesztiválon a halfogyasztással nagy gond nem lehet!

 

Forrás: Élelmiszer Online


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.