hirdetés

Egy szállodában megtiltották a vendégeknek a kütyüzést

Meglepő bejelentéssel szolgált Bali egyik legismertebb luxusszállodája, az Ayana Resorts & Spa. A hotel vezetősége egy általuk elindított kezdeményezés részeként megtiltotta a vendégeknek az okostelefon használatát.

hirdetés

Persze vannak azért kritériumok, hovatovább érthető indoklás is, az ötcsillagos szálloda ugyanis azért határozott úgy, hogy legalább reggel 9 és délután 5 óra között kitiltja az okostelefonokat a River Pool névre keresztelt egzotikus medencéje környékéről, mert úgy vélik, hogy a látogatók egyszerűen nem tudnak kiszakadni ezzel a mindennapokból, és nem tudják megfelelően élvezni a medence által szolgáltatott látványt.

A szálloda vezetősége által írt közleményből kiderül, hogy a különleges medence létrehozásakor az volt a céljuk, hogy megalkossák a nyugalom szigetét, ahol a vendégek elfelejthetik a mindennapokat, de ha közben az okostelefonjukat nyomkodják, akkor ez természetesen nem lvalósul meg, de hogy miként tartatják be az emberekkel ezt a szabályozást, arra nem tértek ki külön.

(androgeek)

 

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Ön szerint az éttermesek/szállodások felkészültek a GDPR-ra?

Kiadónk társoldalai