És aláírták!

Június 12-én délelőtt 10 órakor megvalósult végre, amire a szállodai szakmai érdekképviseleti szövetség, valamint az egész szállodás szakma már régóta várt: a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) megegyezett végre, és megállapodást kötött a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségével (MSZÉSZ), amely szerint idén július 1-től a HOTELSTARS (HU) európai minősítő rendszer lesz ettől kezdve a Nemzeti Szállodai Tanúsító Védjegy is egyben.

Mivel az ünnepélyes aláírásra a budai, Duna-parti négy csillagos, nemrégiben felújított Hotel Victoriában került sor, ezért e sorok írója azt gondolta, a szálloda neve adja az aláírás helyszínének ötletét (victoria, azaz győzelem), de mint kiderült, más a magyarázat: ez az egyetlen hazai kézben lévő fővárosi szálloda, ezért esett erre a választás.
Így valóban ünnepélyes körülmények között – a volt Hubay Palota híres egykori zenetermében – került sor a várva várt aktusra. Az aláírás egyik résztvevője, Szatmáry Kristóf, gazdaságszabályozásért felelős NGM államtitkár kifejtette, mivel az EU-s irányelvek kötelezik hazánkat bizonyos lépések megtételére, ezért a most megkötött stratégiai megállapodás is e keretek közt zajlik. Valamint kiemelte, hogy a HU nemzeti védjegyként való elfogadása áttekinthető, átlátható turizmust eredményez, ami a turizmus stratégiai ágazatként kezelésében fontos lépés. Kopócsy Andrea, az MSZÉSZ elnöknője ehhez hozzátette, hosszas tárgyalássorozat végére kerül most ezzel az aláírással pont. És a HU, mint nemzeti védjegy hozzásegíti hazánkat ahhoz, hogy a vendégek számára nemzetközi szinten is egyértelmű a várható szolgáltatások mértéke, tartalma és színvonala, és ez minden bizonnyal a növekvő vendégszámban is jelentkezik majd. Jelenleg egyébként az EU-ban 11 ország a HU tagja, ez mintegy 150 milliós piacot jelent, hiszen kb. 18.000 szálloda vett részt a minősítésben. Elhangzott továbbá, hogy idehaza 370 hotel regisztrált be eddig, ebből 225 kapta meg a HU minősítést, és négy évre a védjegy használati jogot igazoló táblát. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hivatal (NFH) részéről az aláíráson dr. Fülöp Zsuzsanna, Stratégiai Kabinet főosztályvezető-helyettese volt jelen, aki a nemzeti tanúsító védjegy programból a fogyasztók érdekvédelmét emelte ki. És megemlített még egy, a még nem minősített szállodásokat nagyon is közelről érintő kérdést: megnyugtatásképp közölte, hogy az NFH (mint illetékes ellenőrző hatóság) idén nem ellenőrzi a védjegy meglétét, így tehát bírságot sem szab ki annak, akinél 2012. december 31-ig nem találja ezt.
(Vágó Ágnes / Vendég & Hotel)

 (MTI Fotó: Kovács Attila)


Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.
Dübörög a hazai szállás- és vendéglátóhelyeken a kutyabarátság

Dübörög a hazai szállás- és vendéglátóhelyeken a kutyabarátság 

A legfrissebb felmérések szerint Magyarországon jelenleg 3 millió gazdás kutya él, ezzel vezető helyen vagyunk Európában.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.