Hamarosan három hibrid szállodalánc Budapesten

Még idén a magyar piacra lép a legnagyobb európai hibrid hotel hálózat és hamarosan jön mellé egy orosz is - értesült több forrásból is a Portfolio. A fővárosban így már három hibrid lánc is jelen lesz a legalsó hotel szegmensben.

Augusztus második felében nyitja első magyarországi egységét az A&O a budapesti Csengery utcában, egy volt irodaházban- A 108 szobás ingatlanban, 412 ágy várja majd a szállásra kevesebbet költő diákokat, családokat és üzleti utazókat.

Az A&O 2000-ben nyitotta első egységét Berlinben, majd más német nagyvárosokban, Bécsben, Grazban, Prágában és Amszterdamban jelent meg. Legutóbbi, elérhető mutatói szerint 2016-ban 22 ezer ággyal volt jelen a piacon. Vezetői közölték: évente legalább két hotellel akarják bővíteni a láncot. Idén a budapesti mellett Velencében (Mestrében) és Varsóban adnak át egy hotelt.

Takács Péter, a Cresa ingatlanos tanácsadó cég szakértőjeként szerepet vállalt az A&O budapesti megjelenésének megkönnyítésében. Meglátása szerint a budapesti turisztikai kínálat még mindig messze van a telítődéstől, és növekszik az igény a társasági/közösségi szálláshelyek iránt. 

A szakértő kitért a hosteleket üzemeltetők üzleti előnyeire: alacsony létszámú a személyzet, leginkább ágyakat adnak el, nem szobákat és  minimalizálják a szobaméretet, hiszen a fiataloknak a jó ágy, tisztálkodás, no meg a wifi a legfontosabb egy ilyen létesítményben. A szobák még hatékonyabb kihasználtsága érdekében sok az emeletes ágy, a reggeli elég bőséges, de külön közösségi főzési lehetőséget is biztosítanak. Mindez alacsony árakat eredményez, miközben az ingatlan szinte kizárólag a belvárosokban várja az utazókat.



A hotelek és a hostelek szolgáltatásait egyetlen fedél alatt kínáló modell már működik Budapesten, a Csarnok téren. A szintén német Meininger első itteni hotelje már néhány hete fogadja a turistákat. Mindkét lánc kínál klasszikus szobákat, családok elhelyezésre alkalmas egységeket és hálótermeket is. Van külön igénybe vehető konyha, co-working terület és nagy közösségi terek is az Airbnb-iparban megszokott árakhoz hasonló árszínvonalon. A célközönségben nagy arányt képviselnek a diákcsoportok, de egyre több családos és baráti társaságok is igénybe veszik szolgáltatásaikat. 

Két éve próbálkozik a magyar piacra való belépéssel az orosz hátterű Netizen. Szakmai körökből a Portfolio úgy értesült, hogy a Rákóczi út 54-es ingatlant már idén tavasszal szerették volna átadni, de egyelőre nehezen találnak megfelelő személyzetet. A cég honlapja szerint egy 400 ágyas hostelt nyitnának, abban lennének klasszikus hotelszobák is. 

A Netizent alapító Jevgenyija Jenkins nagy globális hotelláncoknál szerzett tapasztalatokat. Először Moszkvában (246 ágy), majd Szentpéterváron (129 ágy) nyitotta meg a hosteleket és a hoteleket keverő ingatlanát. Arra, hogy belépjen az uniós piacra is, Budapestet találta a legmegfelelőbbnek. Már most közölte, hogy további európai nagyvárásokban szeretne megjelenni, jelenleg 10 fejlesztési projekten dolgozik munkatársaival.

Forrás: portfolio.hu


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.