Hazánk első zéróemissziós hotele épülne Somogyban

Többek között ez derült ki egy múlt heti konferencián, amelyet a budapesti Francia Intézetben tartottak a fenntartható turizmusról.

A négycsillagos létesítményt a patcai Katica Tanyán építtettnék a tulajdonosok Handó János és felesége, Handó Eszter. A családi vállalkozásként üzemelő élményközpont 2002 óta működik és évente 63 000 látogatót vonz. Jelentős piaci szereplőként és a fenntartható turizmus hazai zászlóshajójaként tartja számon a turisztikai szakma az aktív, játszva-tanító szabadidőközpontot. Fejlesztési stratégiájukat vezérlő alapelvük, hogy csak olyan szolgáltatást fejlesszenek, amely nem fogyaszt energiát, vagy, ha fogyaszt, azt helyben, megújuló forrásból állítsák elő. Ez az élményközpontban maximálisan teljesül: nem használnak gázt, ivóvizet is csak emberi fogyasztásra, a létesítmény teljes energiaigényét a nap és a biomassza biztosítja. Az évi 63 ezer vendéget vonzó élménypark, illetve a környék jelenleg rendelkezésre álló alacsony kategóriás szálláslehetőségei (magánszálláshelyek, kulcsos ház, kemping, önálló apartmanok) elérték maximális kihasználtságukat. A látogatók részéről felmerült igényt megismerve kezdtek bele a tulajdonosok egy magasabb kategóriás szálláshely tervezésébe.

Egy olyan 54 szobás hotelt terveztek, amely egyebek között a passzív házakat jellemző szigetelésnek köszönhetően 65%-kal kevesebb energiát fogyaszt mint egy hasonló méretű, hagyományos építési-energetikai, technológiai megoldásokkal készült hotel. A fennmaradó 35% energiaigényt kizárólag helyben előállított megújuló forrásból fedeznék, melynek eredményeként jelentősen alacsonyabb működési költségekkel számolhatnak. Ennek a koncepciónak megfelelve a CO2 kibocsátás a hagyományos hotelekéhez viszonyítva 93%-kal lesz kevesebb, ami világszinten is egyedivé teheti a házat. Az energiafogyasztást egyébként szobánként mérik majd, így minden vendég maga befolyásolhatja számlája végösszegét.

Az ökohotelben talajszondák, napelem és biomassza fedezi majd az energiaszükségletet, forradalmi módon hasznosítják majd az esővizet, a szennyvizet pedig vegyszerek használata nélkül, ökológiai módszerekkel tisztítják. A szobákban nem lesz szükség légkondicionálóra, ezért teljes lehet a csend, a friss levegőről a folyamatos légcsere gondoskodik és falfűtés növeli majd a komfortérzetet. Lesznek akadálymentes szobák, olvasó- és internet szobák, konferenciaterem, wellness részleg 3 beltéri és 1 kültéri medencével, eredeti fatüzelésű szaunával, gőzkabinnal és masszázs térrel, squash és teniszpálya, beltéri játszóház, interaktív asztali és táblajátékok tucatja, gyermekfelügyelet és programok.

A szálloda a Sustainhome Hotel nevet viselné és a Handó házaspár jelenleg partnereket keres a finanszírozásához. A hotel kulcsrakész bekerülési költsége 2,8 mrd Ft. Ennek 29%-át az energiahatékonyságot célzó építőanyagok vagy energiatermelő eszközök beszerzése teszi ki. A Katica Tanya vendégforgalma a hotelnek átlagosan 65-70 %-os kihasználtságot biztosíthat - vélik a projekt megálmodó, akik azt remélik, 10-12 év alatt térülne meg a beruházás. Az új szálloda árait a piaci árak felett mintegy 5%-kal határoznák meg, ezzel is hangsúlyozva a létesítmény egyediségét.

Ide kattintva egy videó is részletesen bemutatja a projektet.

Forrás: Vendég & Hotel


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.