Leselejtezett szállodai szobaajtókból is lehet nagy pénzt szakítani

A híres New York-i Chelsea Hotel ötven szobájának ajtaját kínálták eladásra a hétvégén, a Guernsey akuciósház árverésén. Az 1880-as években épült szálloda az idők során énekesek, bohém művészek és írók lakhelyéül szolgált. 2011-ben, amikor a hotelt felújították, egy lakó, Jim Georgiou vásárolta meg a régi ajtókat - számolt be róla a BBC News.

Janis Joplin és Leonard Cohen, a későbbiekben pedig Joni Mitchell hotelszobájának egykori ajtaja 85 ezer dollárért (21,5 millió forintért) cserélt gazdát. Edie Sedgwick színésznő és a képzőművész Andy Warhol pedig 1965-ben lakott abban a szobában, amelynek ajtaját 52 ezer 500 dollárért (13 millió forintért) adták el az aukción. Bob Dylan hotelszobájának ajtaja százezer dollárt (25 millió forintot) ért az egyik licitálónak.

Az ötvenes években Jack Kerouac is a szálló vendége volt, ott írta az Úton című alapművét. Szobájának ajtaja 30 ezer dollárért (7,5 millió forintért) kelt el. A hotelben egyébként Mark Twain, Tom Wolfe, valamint Arthur C Clarke is megszállt.

A hotel legnagyobb botránya 1978-ban esett meg, amikor Sid Vicioust, a Sex Pistols brit punkbanda tagját gyilkossággal vádolták meg, miután barátnőjét, Nancy Spungent holtan találták közös szobájukban. Vicious még a tárgyalás előtt heroin túladagolásban hunyt el.

Jimi Hendrix szobájának ajtaját 13 ezer dollárért (3,2 millió forintért) vásárolta meg egy gyűjtő. Ennyit adtak azért az ajtóért is, amely mögött Madonna, Isabella Rosellini és Sidney Clarke aludt.

Jim Georgiou a The New York Timesnak elmondta: számára ezeknek az ajtóknak történelmi jelentőségük van, szépnek látja őket és közel állnak a szívéhez. Értéküket az adja, hogy mennyi híresség került kapcsolatba velük.

A Chelsea Hotelt 2016-ban egy befektetői csoport vásárolta meg. 2011 után már nem fogadott új vendégeket, ám a régóta ott lakó bérlők egy kis csoportja a renovációs munkák közepette is máig az épület fölső szintjein él.

Forrás: MTI


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.