Szallas.hu: 2014-ben is nőhet a belföldi turizmus

(MTI) - A Szallas.hu portál szerint a belföldi turizmus 2014-ben további 3-4 százalékkal nőhet azt követően, hogy előzetes adataik szerint a tavalyi évben a gyenge tavasz ellenére 4,5 százalékkal bővült - ismertette a szakportál felmérésének eredményét csütörtökön.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Szallas.hu 2013-as évre vonatkozó foglalási adatai szerint megdplázódott a mobileszközökről indított foglalások aránya, ma már ez adja a foglalások 6 százalékát, és minden ötödik szállóvendég SZÉP-kártyával fizetett.
Bár a belföldi turizmus a hűvös, hóviharokkal tűzdelt tavasz miatt gyengén kezdett, a szállásadók számára végül jól alakult a 2013-as év: az egy évvel ezelőttihez képest mintegy 4,5 százalékos növekedéssel zárt az ágazat. A jó eredmény elsősorban az erős nyárnak és a balatoni régió népszerűsége újbóli emelkedésének köszönhető - írták.
A közlemény idézi Szigetvári Józsefet, a Szallas.hu ügyvezető igazgatóját, aki elmondta: az online piac részesedése tovább erősödött a szállásfoglalások terén, így várhatóan 12-15 százalék közötti forgalomnövekedéssel lehet számolni. A piac nagyságát mutatja az is, hogy a portálon csaknem 11 ezer belföldi szálláshelyre lehet foglalni. Hozzátette, hogy különösen keresettek voltak a kuponos szállásajánlatok, ez a szegmens 25 százalékkal bővült 2013-ban.
A Szallas.hu statisztikái szerint tavaly a belföldi szálláshelyre átlagosan 53 ezer forintot költöttek az utazók, 8 százalékkal többet, mint 2012-ben. Az apartmanokért a korábbinál 9 százalékkal magasabb árat fizettek, és a kategóriában több foglalást regisztráltak. Ezzel párhuzamosan a panziók népszerűsége csökkent, és a 3 csillagos szállodák eredménye is stagnált, míg a 4-5 csillagos hotelek foglalási számai növekedtek. A családos utazások jelentősége növekedett az elmúlt évben, ezt nyáron az apartmanok, az őszi-téli szezonban pedig a wellness szállók szolgálják ki legjobban - mondta a Szallas.hu ügyvezető igazgatója.
A portál statisztikái alapján a legtöbb foglalást a somogyi településeken regisztrálták, minden hatodik szállást itt kötöttek le. Somogy megye ráadásul a 2012-es évhez képest csaknem kétszeresére növelte előnyét a második helyen álló Zala megyével szemben. Veszprém részesedése az online szállásfoglalásokból szintén emelkedett, ezzel szemben csökkent Vas, Győr-Moson-Sopron és Hajdú-Bihar megye népszerűsége a belföldi utazók körében.
A városok ranglistájának első tíz helyén nem volt nagy változás a 2012-es évhez képest: még mindig Siófokra utaztak a legtöbben pihenni, a Balaton fővárosát Hajdúszoboszló és Budapest követte a népszerűségi sorban. Balatonlelle ugyanakkor kiesett az első tízből, helyette Szeged került a legkeresettebb célpontok közé. Zalakaros foglalási számai révén két hellyel előbbre került, 2013-ban már a hetedik legnépszerűbb desztináció volt.

Forrás: MTI


A Marriott-nál  indul a LevelUp! program - a hazai szállodaipar egyedülálló kezdeményezéseként

A Marriott-nál indul a LevelUp! program - a hazai szállodaipar egyedülálló kezdeményezéseként 

A Marriott cégcsoport megelégelte azt a problémát, ami gyakran előtérbe kerül üzemelésük során: ez pedig a vendéglátóipari területen mindenki számára ismert szakemberhiány.
Jelentős segítség érkezik állami szintről a bajba jutott visegrádi hotelnek

Jelentős segítség érkezik állami szintről a bajba jutott visegrádi hotelnek 

A súlyos mértékű tűzkárt szenvedett, több mint 100 főt foglalkoztató, 4 csillagos szálloda Hotel Silvanus helyreállításához az MTÜ 60 millió forinttal járul hozzá.
Tarcalon találkoztak a magyar kastélyszállodások, hamarosan Olaszországba indulnak

Tarcalon találkoztak a magyar kastélyszállodások, hamarosan Olaszországba indulnak 

A kastélyszállodások Tarcalon, az Andrássy Kúriában tartották éves közgyűlésüket április 15-én, hétfőn.
Bemutatkozott a BOTANIQ Collection prémium turisztikai brand

Bemutatkozott a BOTANIQ Collection prémium turisztikai brand 

Igencsak látványos rendezvény keretében, április 11-én, a Pesti Vigadóban debütált az új brand. Ahol az is kiderült, mit rejtenek a "titkos kertek"?
Díjeső a TRIBE budapesti tagjának

Díjeső a TRIBE budapesti tagjának  

Három kategóriában is díjazták a WING által fejlesztett TRIBE Hotel Budapest Stadiumot a LIV Hospitality Design Awards-on.
Világszerte szárnyal a hotelipar topszegmens területe

Világszerte szárnyal a hotelipar topszegmens területe 

A nemzetközi tanácsadó cég elemzése szerint kiemelkedő évet zárt a globális hotelpiac.
Indul a Marriott saját képzési programja

Indul a Marriott saját képzési programja 

LevelUp! elnevezéssel innovatív képzés indul a vendéglátóipari szakemberhiány pótlására a Marriott cégcsoport kezdeményezésére.
Moderonak indult, Meleaként nyílt meg Sárvár új ötcsillagos, tóparti szálláshelye

Moderonak indult, Meleaként nyílt meg Sárvár új ötcsillagos, tóparti szálláshelye 

Amelyet egy meghívásnak köszönhetően mi is kipróbálhattunk.
KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.