Szarvasokra néző hegyi hotel nyílt a Mátrában

A mátrafüredi High-Tech Sportok Bázisa újabb turisztikai attrakcióval bővült.

Azon szerencsések, akik munkájuk, vagy családjuk révén a korábbi Telekom üdülő kényelmét élvezhették már Mátraházán, minden bizonnyal szép emlékeket őriznek az impozáns és eddig kevesek előtt nyitva álló létesítményről.

Azok, akik korábban csak messziről csodálhatták az épületet, szeptember 1-től akár vendégei is lehetnek annak, hiszen ekkor nyitott az a hegyihotel, amely a mátrafüredi High-Tech Sportok Bázisa legújabb turisztikai attrakciója. A HSB vette át ugyanis az üdülőt, melyet háromcsillagos hotellé alakítva, 4 Évszak Hegyihotel néven nyitott meg.

A Mátraháza központjában található háromszintes épületben pazar környezetben várják a pihenni vágyókat, a csapatépítésre érkezőket, a családi összejöveteleket ünneplőket, a kis- és nagygyermekes családokat, a baráti társaságokat, nyugdíjas klubokat, közösségeket, mindenkit, aki számára a minőségi aktív pihenés és kikapcsolódás fontos.

A szállóvendégek minden nap a saját szobájuk ablakából csodálhatják meg a mátrai erdő vadjait, a napnyugtával előmerészkedő őzeket, szarvasokat. A szállodában wifi és 130 féle tévécsatorna is várja a pihenni vágyókat, a legnagyobb sikere azonban remélhetőleg a szarvasbőgés idején, a szobák mellé járó szarvasnéző távcsőnek lesz. A természetfilmeket sugárzó csatornák helyett itt ugyanis elég lesz kinyitni az ablakot.

50 féle, 4 évszakos program vár a magánvendégekre, 300 féle egyedi csapatépítő program és tréning a cégekre, és mindenkire a Palóc Bistorant megújult étlapja. A színvonalas gasztronómiai élményre a ház étterme, a Palóc Bistorant kreatív csapata a garancia, aminek konyhai létszámát tovább bővítették. Mind cégeknek, mind magánszemélyeknek érdemes végig böngészni a nyitási akciókat, vagy a hotel felszereltségét bemutató leírásokat, fotókat, amelyeket a www.hegyihotel.hu oldalon találnak.

Forrás: Turizmus Online


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.