Újra élet költözhet a Nádor kávéházba, sörözőbe

Az Európa Kulturális Főváros évére, 2010-re a Nádor Szálloda négycsillagos hotelként, ismét megnyitja kapuit.

A tervek átdolgozása, az új építészeti engedélyezési dokumentáció készítése már folyik. Ahogy korábban írtunk róla, az elképzelések szerint a Palatinus Hotelt összekötnék a már évek óta üresen álló Széchenyi téri műemlék épülettel. Az áttervezés elsődleges oka, hogy a konferencia-központ elhagyásával valósul meg a Nádor Szálló rekonstrukciója. A régi szárnyban huszonnégy szoba kerül kialakításra, valamint kisebb rendezvénytermek is helyet kapnak. A beruházás felgyorsítását az tette indokolttá, hogy 2010-ben Pécs Európa Kulturális Fővárosa lesz. A két szállodarész összevonásával 134 szobásra bővülő négycsillagos hotelt 2009-ben szeretnénk megnyitni, ehhez azonban az építkezésnek legkésőbb 2008-ban el kell kezdődnie. A Nádor Szálló épületében kap majd helyet a mindkét szárnyat kiszolgáló új, korszerű központi konyha a hozzákapcsolódó egységekkel. A tervek között szerepel, hogy létrejövő szállodakomplexum portáját a Széchenyi téri oldalon helyezzék el. E mellett a Palatinus 100 szobája is megújul – a munkálatok már megkezdődtek -, a Nádoréval megegyező színvonalúvá teszik azokat. A tervek szerint eredeti állapotában állítanák helyre a Nádor sörözőt és a kávéházat, valamint a Nádor Szálló második emeletén komplex wellness- és fitnesz-központot alakítanának ki. Az engedélyeztetési terveket már beadták, és jelenleg készülnek a kiviteli tervek. A beruházás a tulajdonosok döntését követően kezdődhet meg. A munkálatokhoz szükséges pénzügyi háttér megteremtéséhez számítanak uniós forrásokra is, egyebek mellett a Regionális Operatív Programból.


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.