2800 munkahely szűnik meg 2014-ben az Air France-nál

Megerősítette szerdán az Air France vezetősége, hogy újabb leépítést tervez: 2014-ben 2800 munkahely szűnik meg a hat éve folyamatosan veszteséggel működő francia légitársaságnál.

A leépítésekről október 4-én kezdőnek az egyeztetések a szakszervezeti képviselőkkel - jelentette be Frédéric Gagey, az Air France elnöke.

Július végén a légitársaság vezetősége már jelezte, hogy a közeljövőben 2500 munkahely megszüntetését tervezi, amiről ősszel szeretne tárgyalni a szakszervezetekkel.

A múlt év kezdete és 2013 vége között 5122 munkahelyet már megszüntetett, illetve jelenleg számol fel a légitársaság. Az elmúlt két évben összesen 5600-zal csökkent az Air France munkatársainak száma, és a fizetéseket befagyasztották. A légitársaságnál a szerződéses munkatársakkal együtt jelenleg 100 ezer 700-an dolgoznak.

A vezetőség a szerdai sajtótájékoztatóján azt is bejelentette, hogy a 2012 elején megkezdett megtakarítási program folytatásaként egyre több, elsősorban franciaországi szolgáltatásához - amelyek költsége nagyon magas - alvállalkozókat vesz majd igénybe és megerősíti fapados leányvállalatát, a Transaviát.

Az Air France elnöke az új intézkedéseket azzal indokolta, hogy a cégcsoport 2013-ban sem tud egyensúlyba kerülni, és ez lesz folyamatosan a hatodik év, amelyet veszteséggel fog zárni. A Transaviát illetően elmondta, hogy a párizsi Orly-repülőtérről újabb európai célállomások felé fognak indítani járatokat.

Forrás: MTI


Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál

Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál 

A nagyszabású fejlesztés megvalósítása érdekében 64 francia autópálya-pihenőben most 320 Siemens gyorstöltőt telepítettek.
A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből

A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből 

Isztambul a második törökországi város, amely már Debrecenből is közvetlenül elérhető Antalya után.
Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően

Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően 

Izrael vasárnap reggel megnyitotta légterét a szombat éjszakai, sikeresen kivédett légitámadás után, jelentették be hivatalosan Izraelben.
Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja?

Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja? 

A pályázat célja, hogy minél több vonzó bringás helyszínt tegyen ismertté.
Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál

Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál 

Hamarosan a Wizz Air járatainak tíz százaléka repülhet zöld üzemanyaggal.
Közvetlen járat indítása Budapest és Kanton között

Közvetlen járat indítása Budapest és Kanton között  

Elsősorban üzleti utasokra számítanak.
Figyelem! Útfelújítás a reptér felé vezető úton

Figyelem! Útfelújítás a reptér felé vezető úton 

A 3. ütem várhatóan április 15-én kezdődik és április 20-ig tart.
Egyre többen repülnek Svájcba

Egyre többen repülnek Svájcba 

Élen a Budapest-Bázel útvonal a Kiwi.com svájci foglalási listáján.
A világ legnépszerűbb repülős útvonalai

A világ legnépszerűbb repülős útvonalai 

2024-ben az előrejelzések szerint rekordszámú, 4,7 milliárd ember utazik légi úton.
A Flixbus szintet lép új olasz útvonalaival

A Flixbus szintet lép új olasz útvonalaival 

Közölték, hogy népszerű alternatívaként érdemes számításba venni a buszos utaztatást különböző útvonalakon.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.