hirdetés
hirdetés

4 új úti cél a TAP Air Portugal légitársaságnál

A TAP és a Budapest Airport csütörtökön tartották közös prezentációjukat a budapesti Vígvarjú Étteremben.

hirdetés

Saly Sándor, a Budapest Airport Kereskedelmi Igazgatóságának járatfejlesztési menedzsere több szempontból rekordévről számolt be a társaság történetében, amelyről korábban már részletesen beszámoltunk, a cargo üzletág fejlődéséről bővebben pedig itt olvashatnak.


A TAP idén ünnepli magyarországi piacra lépésének 15. évfordulóját. "2004-ben az induláskor még Prágában dobbantott a Budapest-Lisszabon járat, ma pedig már heti 900 helyet kínálunk rajta - emlékezett vissza Szolnok Péter a TAP Portugalt a régióban képviselő CEAS Kft. sales menedzsere. A 2015-ös privatizációt követő reorganizációnak a budapesti járat is áldozatul esett, de csak rövid időre, egy év után újranyitották és jobban teljesít mint korábban. 2016-ban amikor visszatért a TAP a Budapest Airportra még napi 4 járatot terveztek 2017-re, végül 8 üzemelt.

Joaquim Pimpao, a Portugál Kereskedelmi Képviselet tanácsosa, akinek nagyban köszönhető a budapesti járat nyitása és újranyitása a prezentáción elmondta, hogy Portugália számára egyre fontosabb iparág a turizmus, ha nem a legfontosabb. Az ágazat 2000 és 2010 között 7 százalékot hasított ki a GDP-ből, ma már közel 9-et, 2020-ra pedig már a 10-12 százalék elérése a cél. Az ország számára fontos a légiközlekedés is, a 45 százalékban állami TAP kiemelten fókuszál az átszálló utasokra. 


Idén három új észak-amerikai pontra is eljuthatunk Budapestről lisszaboni átszállással. Júniusban indul a chicago-i, a washingtoni és a San Francisco-i járat, a Kanári-szigetekhez tartozó Tenerifére pedig július 1-től közlekedik a TAP a portugál fővárosból. Ugyancsak lisszaboni átszállással elérhető idén is Sevilla, Malaga, Bilbao és Madrid. Az utóbbi években kissé háttérbe szorult Portóból is lesznek járatnyitások Newarkba, Münchenbe, Lyonba és a későbbiekben Frankfurtba. 

Szolnok Péter hangsúlyozta, hogy a reggeli budapesti járat nagyon jó ráhordó szerepet tölt be az észak- és dél-amerikai járatok számára. Egy stoppot beiktatni Lisszabonban pedig mindenképp megér, mivel a reptér a városban helyezkedik el, így 20 perc alatt ott lehet az ember a legkedveltebb látványosságoknál. Budapestről ugyanaz a menetrend lesz érvényes mint tavaly heti 8 járattal a megszokott időpontokban. A szakember elmondta, hogy a járatot jól töltik a hivatás- illetve a futballturisták és az is megfigyelhető, hogy egyre több a visszatérő vendég, aki újra megcsodálná Portugáliát. 

Az ország iránti növekvő érdeklődésnek köszönhetően a TAP sorra növi ki a gépeket és egyre nagyobbakat szerez be. Az Airbus-tól rendelő légitársasághoz korszerű kialakítású energiahatékony és nagy méretű 320-as, 321-es és 330-as neo típusok kerülnek. Utóbbi a világon először ebben a 88 gépből álló flottában debütál majd. Egy új osztályt is bevezet a TAP, az úgynevezett turista plus-t, amely 96 ülést kínál majd a tengerentúli járatokon. Szolnok Péter kiemelte, hogy a társaság fedélzeti magazinja az UP már többször elnyerte a világ legjobbjának számító elismerést.


A prezentáció során a hallgatóság tájékoztatást kapott még a TAP-pal elérhető egyéb célterületek vonzerőiről. Szóba került Algarve, Madeira, az Azori-szigetek, a Zöld-foki szigetek, Marokkó, Sao Tome és Principe, Szenegál, Mozambik, illetve Dél- és Észak-Amerika számos nagyvárosa. A bemutató végén díjat vehetett át a legtöbb TAP repülőjegyet értékesítő iroda, a WECO.


hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai