hirdetés
hirdetés

5,5 millió utasra számít az idén a Budapest Airport

A Budapest Airport az év hátralévő részében várható járattörlések és utasszámcsökkenés miatt legfeljebb 5,5 millió utasra számít idén, ezzel módosította a három hónappal ezelőtt kiadott éves prognózisát.

hirdetés

A repülőteret üzemeltető Budapest Airport az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta, hogy a tavalyi utasforgalmi rekord után az idén újabb kiváló évre számított, több mint 17 millió utassal. Ehhez képest a repülőtér augusztus végéig csak 3,5 millió utast fogadott, szemben a tavaly augusztus végéig számlált 10,6 millió utassal. Az áprilisi mélypont után - lassú emelkedést követően - augusztusban az utasszám elérte a 393 665-öt, azonban ez is messze elmarad a tavaly augusztusi 1,6 milliós utasszámtól - tették hozzá. Jelezték, hogy a kormány által bejelentett beutazási korlátozások várhatóan hasonlóképpen fogják befolyásolni az utasforgalmat, mint ahogyan az március közepe és június között történt. A Wizz Air és a Ryanair már bejelentette járattörléseit a következő időszakra, a többi légitársaság pedig a napokban dönt a menetrend újratervezéséről és járataik törléséről.

A várható járattörlések és utasszámcsökkenés alapján a Budapest Airport arra számít, hogy a következő időszakban legfeljebb napi 3000 utasa lesz, az ilyenkor szokásos napi 45-50 000 helyett. Az idei éves utasszám a tervezett maximum egyharmada lehet. Kitértek arra is, hogy a Budapest Airport 2020-as, még a koronavírus-járvány előtti üzleti terve sem az utasszám, sem pedig a pénzügyi mutatók területén nem fog teljesülni. A vállalat március óta a leálló légiközlekedés következtében szinte minden bevételétől elesett, amely a 2020-as pénzügyi eredményekre is jelentős hatással lesz - közölték. A nyilvánosan elérhető céginformációk alapján a 2019. december 31-ével zárult pénzügyi évet közel 333 millió euró árbevétel mellett 88 millió euró adózott nyereséggel zárta a Budapest Airport Zrt. A társaság árbevétele 2018-ban 297 millió eurót tett ki, adózott eredménye pedig 76 millió euró volt.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai