A járvány után fellendülhet a vasúti közlekedés

A nemzetközi vasúti összeköttetések nem csupán környezetbarát alternatívái a repülésnek, hanem a Covid-járvány elmúltával komoly forgalomnövekedésre is számíthatnak – a GlobalData legfrissebb felmérése szerint.

A pandémia enyhültével a turisták főként a közeli, könnyen elérhető célpontokat választják a repüléstől való félelem és az állandóan változó beutazási szabályok miatt. A GlobalData mostani felmérésében a válaszadók 48 százaléka számára az ökológiai lábnyom csökkentése sokkal fontosabb, mint a járvány előtt, 37 százalékuknak pedig ugyanolyan fontos – ebben pedig a vasúti közlekedésnek nagy szerepe van.

A belföldi közlekedésben a vonat eddig is megelőzte a légiközlekedést. 2019-ben 2,1 milliárd vonatos és 1 milliárd repülős utazás történt vlágszerte az országhatárokon belük, de a nemzetközi forgalomban 41 millió vasúti indulás áll szemben 735 millió felszállással.

Sok esetben a repülés egyszerűbb, hatékonyabb és akár olcsóbb alternatíva is lehet, de vannak olyan várospárok, ahol épp a kötöttpályás közlekedés vesz el utasokat a légi forgalomtól – ahogy az Eurostar átadása is megfelezte a London-Párizs közötti légi forgalmat.

A GlobalData szakértője, Johanna Bonhill-Smith szerint mivel 2021 elején várhatóan még nem áll rendelkezésre a vakcina, sokan továbbra is közeli desztinációkat választanak, hogy elkerüljék a helyi lezárásokat vagy akár a karantént. Ez jól megfigyelhető volt Kínában, ahol az első hullám levonulása után szinte azonnal megindult a belföldi turizmus, és ez sok esetben épp a vasútnak volt köszönhető.

 


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.