hirdetés
hirdetés

A milliomos Kolozsvár

Kétmilliomodik utasát köszöntötte pénteken a kolozsvári repülőtér, amely az idén a tavalyinál korábban elérte ezt a számot - számolt be David Ciceo, a repülőtér igazgatója pénteken, a kétmilliomodik utas köszöntésén.

hirdetés

A repülőtér tervei szerint 2030-ban évente 7 millió utast szolgálhat ki, a fejlesztésekhez azonban el kell terelni a Szamos folyót, amely akadályozza a kifutópálya bővítését - jegyezte meg az igazgató az Agerpres hírügynökség szerint.

A kifutópálya bővítése azért is szükséges, mert a tervek között szerepel Kolozsvár-New York járat indítása, ezt az útvonalat kiszolgáló nagy repülőgépek le- és felszállásához a jelenleginél hosszabb kifutópályára van szükség.

A kolozsvári repülőtér vezetősége arra számít, hogy az idén egész évben 2,9 millió utast fognak kiszolgálni, csaknem 8 százalékkal többet, mint egy éve. 2017-ben a légi kikötőt 2,69 utas vette igénybe, mintegy 50 százalékkal több, mint 2016-ban.

A kolozsvári repülőtér Románia második legnagyobb légi kikötője a bukaresti Henri Coanda nemzetközi repülőtér után.

(forrás: MTI)
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Ön szerint az éttermesek/szállodások felkészültek a GDPR-ra?

Kiadónk társoldalai