Állami kézbe kerülhet a csőd szélén álló román Blue Air

A román állam válhat a Blue Air román diszkont légi társaság többségi részvényesévé, miután a csőd szélén lévő vállalat képtelen eleget tenni a román állam által garantált 300 millió lej (1 lej 83,12 forint) értékű hitelegyezmény feltételeinek, így nem tudja fizetni a törlesztőrészleteket.

A vállalat pénteki közleményében közölte, hogy a Blue Air-részvényesek értesítették az állami aktívákat kezelő román hatóságot, hogy vegyenek részt a következő részvényesi közgyűlésen, amelyen a részvénypakett mintegy 75 százaléka az állam tulajdonába kerülhet. A vállalat azt ígérte, ezt követően közölni fogja az új részvényesi struktúrát.

A bukaresti pénzügyminisztérium csütörtökön közölte, hogy felszólította a vállalatot, teljesítsék a garancialevélbe foglaltakat, ami lényegében a vállalat többségi részvénypakettjének az átadását jelenti. A Blue Air 300 millió lej kölcsönt kapott az Eximbanktól hat évre, amit azért vettek fel, hogy enyhítse a koronavírus-járvány okozta bevételkieséseket. Korábban közölték, hogy befektetőkkel tárgyalnak, akiktől a cég megmentését remélték.

A légitársaság szeptember 6-án állította le járatait, és azóta se tudta újraindítani. Korábban több határidőt ígért, legutóbb október 10-éről volt szó, de azt sem tudták tartani. A román gazdasági média megállapította, hogy a Blue Air társaság egy újabb "fekete lyukat" jelenthet a román államnak, hiszen a vállalat adóssága meghaladja az 1 milliárd lejt, és emlékeztetett, hogy a Tarom állami légi társaság is veszteségesen működik immár több mint 15 éve.
A Blue Air flottája 2019-ben még 32 repülőgépből állt, jelenleg 13 gépe van, amelyek átlagosan 174 hellyel rendelkeznek, de a tél folyamán számuk ötre csökken, mert a többit vissza kell szolgáltatniuk a tulajdonosoknak. Tizenhét év alatt 32 millió utast szállítottak.

Forrás: MTI


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.